Újul, szépül a Pitypang | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Újul, szépül a Pitypang

Jelentős felújítás a magyarkanizsai óvodában.

A magyarkanizsai Pitypang óvodába járó százharminc kicsinynek már nem is kell túl sokat várnia arra, hogy birtokba vehesse a szép oviját.

Nemcsak azért, mert szűk egy hónap múlva mindenhol megkezdődik a tanév, hanem azért is, mert ezúttal felújított épületben tanulhatnak az ovisok. Ez év júniusában kezdték meg a munkálatokat, és várhatóan augusztus végéig be is fejeződnek. A nyílászárók cseréje, az épület belső terének festése és a fűtésrendszer cseréje történt/történik meg, mire a legkisebbek megérkeznek. A tervezett munkák közül már több meg is valósult, ezeket tekintette meg Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Nebojša Rakić alpolgármester kedden délelőtt Veselinov Ibolya intézményigazgatóval és Keller Sándorral, a jelenleg folyó munkálatokat végző Cim Gas cég képviselőjével.

– Mi végezzük a gépészmunkákat. A folyamat úgy történt, hogy a padló alatti csövek végét a radiátor között elvágtuk, utána a radiátorokat leszereltük, mostuk, új csapokat, torlókat helyeztünk rájuk, és most rézcsövekből készítjük csőhálózatot – magyarázta Keller Sándor mérnök, aki a munkákat irányítja.

Fejsztámer Róbert polgármester szerint ez a beruházás is igen jelentős a város életében, és támogatókra is szükség volt.

– Minden olyan projektum, ami az energiahatékonyságra vonatkozik és már rövid távon is költséghatékony, itt megvalósul. Ami a beruházást illeti, a Demográfiai és Népszaporulati Politika Tárca Nélküli Minisztériumához adtunk be egy sikeres pályázatot, melynek értéke 14, 5 millió dinár, ebből 3,5 milliót biztosított önrészként az önkormányzat, és a Magyar Nemzeti Tanács is kiutalt 3,5 millió dinárt a nyílászárók cseréjére és a belső festésre – magyarázta a polgármester. Hozzátette, hogy ezek azok a projektek, melyeket közös összefogással: minisztériumi, tartományi titkársági, nemzeti tanácsi és önkormányzati finanszírozással úgy be tudnak fejezni, hogy komplett új lehetőséget biztosítanak az intézmény működésére. – Igaz, hogy ez kívülről kevésbé látszik, azonban sokkal fontosabb, hogy ősztől a gyerekeink olyan óvodába járnak majd, ahol nem fognak fázni.

Veselinov Ibolya igazgatónő elmondta azt is, hogy két évvel ezelőtt pályáztak a tartományi titkárságnál csempék beszerzésére. A központi óvoda épületében már le is rakták a csempéket, és most az utolsó fázisban a Pitypang óvodáviban is lecserélik a járólapokat.

Forrás: Magyar Szó, 2019. augusztus 7. 11.