„Egy nemzet úgy gondolta, hogy szabad akar lenni” | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

„Egy nemzet úgy gondolta, hogy szabad akar lenni”

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezik a világ magyarsága. A vajdasági központi megemlékezés ma Palicson, a Nagyparkban, az 56-os emlékműnél kezdődött.

63 évvel ezelőtt a Szabadka melletti településen egy befogadótábort alakítottak ki a Magyarországról érkező menekültek számára, akik az akkori Jugoszláviába emigráltak. A magyarországi forradalom leverését követően mintegy 20 ezer ember menekült át a határon. A Vajdasági Magyar Szövetség központi október 23-i megemlékezése évről évre a palicsi emlékműnél kezdődik.

A Magyar Kormány nevében Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, valamint Magyarország Belgrádi Nagykövetségének képviselői helyzeték el az emlékezés virágait. Ezt követően pedig egyebek között a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői is koszorút helyzetek el palicsi emlékműnél.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az eseményt követően azt mondta, 1956-nak mindig az általános üzenete az emberi és a közösségi szabadság. Annak kivívásáról és megtartásáról szól, egy örök érvényű tanulság - szögezte le. Hozzátette: „Ma Európában nem csak mi magyarok, hanem mindenki olyan időket élünk, amikor az egyéni szabadságok mellett, ezek megtartása és kivívása mellett legalább annyira fontossá válik az ország szabadságának megtartása. Ez tűnhet furcsának ma, de azt kell látni, hogy Európa átalakulásában az Európai Unió átalakulásában, az európai politika alakulásában is jelen vannak azok a központi szándékok, amelyek elsősorban a kisebb nemzetek szabadságát megkérdőjelezik most egy ilyen időt élünk.”

1956 szelleme arra biztat bennünket, hogy meggyőzzük fiataljainkat, hogy a szülőföldön is lehet boldogulni - hangsúlyozta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Kiemelte: „Egy nemzet úgy gondolta, hogy szabad akar lenni, ebben a szabadságvágyban ott volt a remény is, hogy ez elérhető lesz és ma úgy gondolom, hogy amikor az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot ünnepeljük arra emlékezünk, akkor ez a remény teljesedik ki, hogy itt nálunk is nemcsak a szabadságvágy hanem a jövőépítésben is olyan időszak vár ránk, amelyben a fiatalok megtalálják magukat, hiszen az is a menekülésről, az elvándorlásról szólt, ma a szülőföldön maradásnak a vágya, a reménye az, ami mozgathat bennünket és arra biztat bennünket, hogy meggyőzzük fiataljainkat, hogy a szülőföldön is lehet boldogulni, hiszen a világ megváltozott és ebben a megváltozott világban itthon is megtalálhatják helyüket.”

Az eseményen egyebek között elhangzott, a palicsi szobor a szabadság jelképe. Az alkotást 2006-ban, a forradalom 50. évfordulója alkalmából emelték.

Forrás: Pannon RTV