Határozat a Magyar Nemzeti Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó első kollégiumi pályázati felhívásának jogosultsági rangsoráról | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Határozat a Magyar Nemzeti Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó első kollégiumi pályázati felhívásának jogosultsági rangsoráról

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének h) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat (elfogadva 2015. június 30-án H/16/2015 iratszám alatt) 12. szakaszának 2. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2015. szeptember 11-én meghozza a következő

HATÁROZATOT
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2015–2016. TANÉVRE
VONATKOZÓ ELSŐ KOLLÉGIUMI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁNAK
JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács 2015–2016. tanévre vonatkozó első pályázati felhívására az Európa Kollégiumban való elhelyezésre beérkezett pályázati dokumentumok elbírálását követően az elhelyezésre jogosult egyetemi hallgatók következő rangsora alakult ki:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Úri (Uri)

Annamária (Annamaria)

Zombor

2.

Korhecz

Dalma

Palics

3.

Berta (Berta)

Ágota (Agota)

Törökbecse

4.

Serfőző (Šerfeze)

Réka (Reka)

Zenta

5.

Búrány (Buranj)

Andrea (Andrea)

Zenta

6.

Polyák (Poljak)

Anetta (Aneta)

Bácsföldvár

7.

Patyerek (Paćerek)

Réka (Reka)

Kishegyes

8.

Kobetits

Dénes

Csantavér

9.

Sisa (Šiša)

Eleonóra (Eleonora)

Szabadka

10.

Takács (Takač)

Andrea (Andrea)

Egyházaskér

11.

Horváth (Horvat)

Ákos (Akoš)

Péterréve

12.

Györe (Đere)

Szabolcs (Sabolč)

Ada

13.

Radakov

Alen

Szabadka

14.

Ódri (Odri)

Norbert (Norbert)

Nagykikinda

15.

Restás (Reštaš)

Dávid (David)

Nagybecskerek

16.

Berec (Berec)

Šarolta (Sarolta)

Bácsföldvár

17.

Nagy

Anetta

Martonos

18.

Pintér (Pinter)

Valentina (Valentina)

Mohol

19.

Csúzdi (Čuzdi)

Noémi (Noemi)

Óbecse

20.

Surányi (Šuranji)

Brigitta (Brigita)

Csóka

21.

Szitás (Sitaš)

Anita (Anita)

Bácskertes

22.

Samu (Samu)

Anikó (Aniko)

Torontáltorda

23.

Pataki (Pataki)

Antónia (Antonia)

Törökbecse

24.

Berkes

Izidóra

Topolya

25.

Olajos (Olajoš)

Annabella (Anabela)

Nagybecskerek

26.

Böröc (Berec)

Emese (Emese)

Kispiac

27.

Horvát (Horvat)

Tamás (Tamaš)

Óbecse

28.

Brasnyó (Brašnjo)

Albert (Albert)

Szenttamás

29.

Kocsis (Kočiš)

Árpád (Arpad)

Nagybecskerek

30.

Hajnal

Zoltán

Topolya

31.

Sütő (Šite)

Fülöp (Filip)

Torontálvásárhely

32.

Petrás (Petraš)

Tibor (Tibor)

Kishegyes

33.

Molnár (Molnar)

Gergely (Gergelj)

Óbecse

34.

Bábi

Orsolya

Topolya

35.

Bicók (Bicok)

Lilla (Lila)

Magyarcsernye

36.

Pletikoszity (Pletikosić)

Árpád (Arpad)

Orom

37.

Jaksa (Jakša)

Teodóra (Teodora)

Nagybecskerek

38.

Tápai (Tapai)

Márk (Mark)

Bácsgyulafalva

39.

Simon (Šimon)

József (Jožef)

Hódság

40.

Elek Dabis (Elek Dabiš)

Csilla (Čila)

Zenta

41.

Szeles (Seleš)

Anita (Anita)

Zenta

42.

Mészáros (Mesaros)

Zsóka (Zoka)

Bajsa

43.

Csernyák (Cernjak)

Huba (Huba)

Óbecse

44.

Kiss (Kiš)

Hanna (Hana)

Szenttamás

45.

Ginder (Ginder)

Annamária (Anamaria)

Ada

46.

Tóth Bagi (Tot Bagi)

Renáta (Renata)

Csantavér

47.

Balog

Zsolt

Bácskertes

48.

Fil (Fil)

Krisztián (Kristian)

Zombor

49.

Mándity (Mandić)

Flóra (Flora)

Bácsgyulafalva

50.

Burnát (Burnat)

Norbert (Norbert)

Óbecse

51.

Kerepesi (Kerepeši)

Ádám (Adam)

Padé

52.

Magosi (Magoši)

Ádám (Adam)

Szabadka

53.

Harcsa (Harča)

Mihály (Mihalj)

Nagybecskerek

54.

Szűcs

Adrienn

Bajsa

55.

Özvegy

Anikó

Magyarkanizsa

56.

Kerepes (Kerepeš)

Orsolya (Oršolja)

Óbecse

57.

Cindrity

Bettina

Topolya

58.

Miklós

Adél

Gunaras

59.

Habina

Melinda

Szenttamás

60.

Varga

Livia

Muzslya

61.

Horvát (Horvat)

Martina (Martina)

Óbecse

62.

Nagy (Nađ)

Otilia (Otilija)

Pancsova

63.

Kónya (Konja)

Adrián (Adrian)

Nagybecskerek

64.

Apró (Apro)

Ágnes (Agnes)

Ada

65.

Váradi (Varadi)

Ferenc (Ferenc)

Székelykeve

66.

Zsáki

János

Topolya

67.

Csala (Čala)

Norbert (Norbert)

Nagykikinda

 

A felvételt nyert hallgató a kollégiumi elhelyezésről kötött szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.

2. szakasz

A következő személyek nem nyertek jogosultságot elhelyezésre az Európa Kollégiumban, mert pályázatuk nem felelt meg a Magyar Nemzeti Tanács 16/H/2015. számú határozata 3. szakaszában leírt pályázati feltételeknek, ezért pályázatuk érvénytelen lett, és nem került elbírálásra:

Sorszám

Vezetéknév (a személyi igazolvány szerint)

Keresztnév (a személyi igazolvány szerint)

Lakhely

1.

Bozsity (Božić)

Barbara (Barbara)

Szabadka

2.

Pap

Marijana

Temerin

3.

Pápista (Papišta)

Andrea (Andrea)

Tiszakálmánfalva

4.

Szabó (Sabo)

Tímea (Timea)

Temerin

 

3. szakasz

Jelen határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kihirdetett döntés ellen a pályázók három napon belül kifogást emelhetnek a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságánál, amennyiben a rangsor ellentétes a Magyar Nemzeti Tanács határozatával, illetve ténybeli tévedésen alapul. A benyújtott kifogásokról az illetékes szerv nyolc napon belül dönt.  

4. szakasz

Jelen határozat a meghozatalát követő negyedik napon lép hatályba.

Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.