Ünnep – ünnepség | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Ünnep – ünnepség

Herczeg Ferenc születésének évfordulója Szentmisével, irodalmi versennyel és könyvbemutatóval emlékezett meg a verseci magyarság Herczeg Ferenc író születésének évfordulójáról. A Petőfi Sándor Kultúrkör 1997 óta szervezi meg a Herczeg Ferenc Emléknapot. A rendezvényen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Megtekintés
A lélek útja című rendhagyó program bezdáni helyszíne A Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Végrehajtó Bizottság elnöke és a testület több tagja is ott volt a Radnóti Miklós emlékére rendezett vers/zarándoklat program utolsó szerbiai megállóhelyén, Bezdánban, és a Duna partján köszöntek el Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanártól, versvándortól. A vers/zarándoklat Szerbia, Horvátország és Magyarország csaknem 100 településén haladt át. Megtekintés
A lélek útja című rendhagyó program zombori helyszíne Dr. Szili Katalin autonómia ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Vicsek Annamária államtitkár és a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mondtak ünnepi beszédet A lélek útja című rendhagyó program zombori helyszínén. Megtekintés
A lélek útja Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából A lélek útja címűmmel Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár gyalogos vers/zarándoklatra indul. A zarándoklat nyitóeseményére a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Borban kerül sor. Megtekintés
Tanévnyitó ünnepség A Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Kormányának támogatásával, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 2019-ben is megrendezte a vajdasági magyar nyelven tanuló elsős kisdiákok tanévkezdő délvidéki központi ünnepségeit, amelyekre Magyarkanizsán és Zentán került sor. Megtekintés
Szent István király szentté avatásának évfordulója A Magyar Nemzeti Tanács Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából immáron második éve szervezett ünnepi műsort, amelyen a Tartományi Kormány és a Tartományi Képviselőház magas rangú tisztségviselői, valamint a nemzeti tanácsok képviselői együtt ünnepeltek, hiszen a Tartományi Kormány 2018-ban döntött arról, hogy augusztus 20-a nemcsak a vajdasági magyarok, hanem egyben az eg Megtekintés
A Munkás Jézus Plébánia Hunyadi termének átadása A szabadkai Munkás Jézus Plébánia Hunyadi-termét Magyarország Kormánya támogatásával Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szakály József plébános átadták. Megtekintés
Az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott díjak átadása Az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából ft. Paskó Csabát kelebiai plébánost, a Magyar Nemzeti Tanács és a Végrehajtó Bizottság tagját Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Budapesten odaadó lelkipásztori szolgálatáért és a magyar gasztronómia népszerűsítéséért. Megtekintés
Megemlékezés a Krusevóban menedéket találó 1956-os magyar forradalmárokról és szabadságharcosokról Művelődési műsorral és koszorúzással emlékeztek meg a macedóniai Krusevóban menedéket találó 1956-os magyar forradalmárokról és szabadságharcosokról. Megtekintés
Fehér Ferenc születésének 91. és halálának 30. évfordulója A neves vajdasági magyar költő, műfordító és publicista, Fehér Ferenc születésének 91. és halálának 30. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést tartott Fehér Ferenc sírjánál, az Újvidéki városi köztemetőben, majd azt követően baráti beszélgetésre került sor a Forum-ház tanácstermében. Megtekintés
Az aracsi pusztatemplom emléknapja A Magyar Nemzeti Tanács és a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság szentmisét és emlékünnepséget szervezett az aracsi pusztatemplomnál, amelynek szónoka Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke volt, aki beszédében azt is elmondta, hogy Magyarország Kormánya július eleji döntése értelmében 1,7 milliárd forintot hagyott jóvá a már folyamatban lévő, illetve Megtekintés
Az első vajdasági Kazal Ovi–Sportpálya átadása Átadták az első vajdasági Kazal Ovi–Sportpályát Kishegyesen, a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény udvarában. Megtekintés
A maradéki református óvoda alapkőletétele Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelő államtitkár és Halász Dániel maradéki református lelkész Maradékon elhelyezték a református óvoda új épületének alapkövét. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban megvalósuló építkezést Magyarország Kormánya 80 millió forinttal támogatja. A létesítményt a református templom udvarában emelik fel. Megtekintés
Iskolatáskák ünnepélyes átadása Szabadkán Petrovay László, a Rákóczi Szövetség magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgatója és a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ünnepi műsor kertében adták át az iskolatáskákat azoknak a szabadkai gyermekeknek, akik magyar nyelven kezdik meg tanulmányaikat. Az ünnepséget a zentai Mécsvirág együttes műsora színesítette. Megtekintés
A Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont megnyitója A Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont megnyitóján Sátoraljaújhelyen 100 vajdasági középiskolás tanuló vett részt Topolyáról, Szabadkáról és Zentáról. Az ünnepségén fellépett a Szabadkai Zeneiskola Dalkötő leánykórusa is. A rendezvényen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. Megtekintés
A Nemzeti Összetartozás Napja Nyolcadik alkalommal emlékezett meg a vajdasági magyarság a nemzeti összetartozás napjáról a királyhalmi Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom kertjében álló almafa tövében. A hét éve ültetett almafa a magyarság közös múltját, továbbá a megújulást és a termékenységet jelképezi. Megtekintés
Iskolatáskák ünnepélyes átadása A 2019–2020-as tanévben induló első osztályos magyar tanulók iskolatáskát kaptak ajándékba a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a Rákóczi Szövetségtől. Megtekintés
XX. Közegellenállás XX. Közegellenállás című riportpályázat díjkiosztó ünnepségén Madár Anikónak, az Újvidéki Rádió műsorvezetőjének és szerkesztőjének ítélték az első díjat, a második díjat Szerda Zsófia, a Hét Nap munkatársa, a harmadik díjat pedig Farkas Dudás Erika kapta. Megtekintés
A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepsége A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén a dél-bánsági Hertelendyfalván. Megtekintés
Kálló Béla színművész Jászai Maíri-díjának ünnepélyes átadása Dr. Babity János szabadkai főkonzul adta át Kálló Béla színművésznek, a Magyar Nemzeti Tanács tagjának a Jászai Mari-díjat Szabadkán. A színész kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos elismerést. Megtekintés

Oldalak