A továbbtanulás a jövőbe való befektetés | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A továbbtanulás a jövőbe való befektetés

Harmadik alkalommal rendezték meg az idén az EDU EXPO pályaorientációs kiállítást, amelynek egyik helyszíne a rendezvény történetében először Zenta volt. A Népkertben lévő sportcsarnokba ellátogató magyarkanizsai, zentai, adai, óbecsei, temerini és újvidéki középiskolák diákjai csoportokba verődve az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának zombori kihelyezett tagozata, valamint a házigazda Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a társszervező, a Szent István Egyetem Zentai Konzultációs Központja kiállítóhelyeinél tájékozódhattak a felsőoktatási intézmények nyújtotta továbbtanulási lehetőségekről, ezenkívül megismerkedhettek a szabadkai CMH-iroda, illetve Vajdasági Ifjúsági Fórum, az újvidéki Európa Kollégium és a szintén újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Diákszövetség tevékenységével is. Az EDU EXPO-t a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar karrierépítő csapata hívta életre.

– A pályaorientációs kiállítás célja, hogy a fiatalokban, különösen a végzős középiskolásokban felkeltsük a továbbtanulási kedvet, hiszen egy helyen találkozhatnak azokkal a felsőoktatási intézményekkel, amelyekben részben vagy teljes egészében magyar nyelvű oktatás folyik – nyilatkozta lapunknak Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, hozzáfűzve, ezen belül a középiskolásokat tájékoztatják a különböző ösztöndíj-lehetőségekről, így az MNT ösztöndíjairól is. Mint mondta, a rendezvényen részt vett fiatalok hamarosan válaszút elé kerülnek, és el kell dönteniük, hogy továbbtanulnak-e, és ha igen, itthon, vagy külföldön folytatják-e a tanulmányaikat. Ezért ezek a rendezvények kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy szélesebb körben tájékozódjanak, és minden információt magukénak tudjanak, mire ezt a fontos döntést meg kell hozniuk.

A szervezők úgy gondolták, kinőtték a rendezvény szabadkai helyszínét, ezért több helyen is meg kellene szervezniük, így idén a SZIE Zentai Konzultációs Központjával karöltve a Tisza menti városban is megrendezték a kiállítást, megszólítva a régió több településének a középiskolásait – emelte ki Sós Nóra, a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Karrierépítő Központ munkatársa. Szerint a harmadik alkalommal megtartott kiállításon sokkal nyitottabbak voltak a kiállítók, mint korábban, ezért könnyebb volt velük a kapcsolattartás is, illetve a diákok irányába is a minél nagyobb nyitottság kialakítására törekedtek. Hozzátette, tavaly a kiállítók körében készítettek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy néhány egyetemen megnőtt a beiratkozók száma, amit pozitívan könyvelhetnek el.

A rendezvény megnyitóján elsőként Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke, majd Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntötte az egybegyűlteket. Perpauer Attila rámutatott arra, tanulni annyit jelent, mint kapcsolatot teremteni egy már ismert és egy még ismeretlen új világgal, ugyanakkor a tanulás független az életkortól, hiszen önmagunk folyamatos képzése létszükséglet, majd hozzátette, a jól működő oktatási rendszer hosszan kamatozó befektetés a jövőbe.

– A szakmailag felkészült, a közösségért tenni akaró és tudó diplomás fiatalok a megmaradásunk zálogát jelentik. Különösen akkor, ha erkölcsi kötelességüknek érzik közösségük kulturális és gazdasági fejlődését, ha van jövőképük, nemzeti azonosságtudatuk, és nem adják fel a hitüket, a hagyományaikat és az anyanyelvüket – emelte ki Perpauer Attila, aki abbéli reményének adott hangot, hogy a jelenlévő középiskolásoknak nagy segítséget nyújt majd a rendezvény.

– Megéri a felsőoktatásba belépni, megéri magatokba fektetni, mivel amikor befejeztek egy felsőoktatási intézményt és diplomások lesztek, sokkal többet értek majd a munkaerőpiacon – üzente a jelenlévő diákoknak dr. Námesztovszki Zsolt, az MTTK pénzügyi és fejlesztési dékánhelyettese, aki rámutatott, sokkal többek lesznek az idegen nyelvek tudásával, valamint azzal is, ha különböző felületeken is tudnak dolgozni. A dékánhelyettes arra biztatta a jelenlévőket, hogy tanuljanak tovább és adjanak esélyt maguknak, hogy emberileg és szakmailag is fejlődjenek, hogy nagyon jó szakemberré váljanak.

A zentai esemény társszervezője nevében dr. Lengyel László, az SZIE Zentai Konzultációs Központjának vezetője az együttműködés fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét, kiemelve, hogy az a tudás, amit tőlük megkövetel majd az őket foglalkoztató intézmény, nagyon sokszor nem egy szervezet vagy intézmény alaptudásához kötődik, hanem interdiszciplináris, mert elvárják, hogy a szakmájuk mellett jól kommunikáljanak, értsenek a digitális kommunikációhoz, sőt mozgékonyak is legyenek. Ezt pedig kizárólag csapatmunkával lehet elérni.

– Ne az egyéni utakat keressétek a világban, és ne mindig azt a mézesmadzagot fogjátok meg, ami ott van az orrotok előtt, hanem tudjátok azt, hogy ha jó csapatot alkottok, jó közösségben vagytok, akkor mindig versenyképesek lesztek, és mindig meglesz a ti megbecsült szerepetek is – hangsúlyozta dr. Lengyel László, hozzátéve, az elmúlt öt évben a munkanélküliségből átestünk a munkaerőhiányba, ezért sok intézménynek, vállalkozásnak nincs megfelelő humánerőforrása.

– Ne azon idegeskedjetek, hol helyezkedtek el, hanem azon gondolkodjatok, mi az a cél, amit az életetekben szeretnétek megvalósítani, és keressétek meg hozzá a megfelelő vállalkozást, céget, intézményt, majd arra fejlesszétek fel magatokat az intézményi kínálatból – tanácsolta, és hozzáfűzte, ma már a fiataloknak kell kitűzniük az egyéni céljaikat, az egyéni útjaikat, mivel azt nálunk is keresik és meg is fizetik, mint bárhol a világon.

Forrás: Magyar Szó, 2019. november 09. 10. 10