Támogatások a kultúrától a civil szféráig | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Támogatások a kultúrától a civil szféráig

A Magyar Nemzeti Tanács a jövő héten teszi közzé a pályázatok eredményeit

A Magyar Nemzeti Tanács az előző évekhez hasonlóan március közepén nyolc pályázatot írt ki. Ezek az oktatási intézményekre, a kultúrára, a nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetekre, a tájékoztatásra, valamint a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoztak. A beküldési határidő után megtörtént a pályázatok elbírálása, és a jövő héten közzéteszik az eredményeket is. A koronavírus-járvány hatása a beküldött pályázatok számát is befolyásolta, hiszen kevesebben jelentkeztek, mint az elmúlt években. A részletekről Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke nyilatkozott lapunknak.

Jerasz Anikó

Mikor jelentek meg a Magyar Nemzeti Tanács pályázatai?

– Március közepétől nemcsak nálunk, de világszerte az élet szinte minden területén óriási változásokat hozott a koronavírus-járvány, amely megannyi szabályt írt át, eltörölve a mindennapok megszokott, rutinos életvitelét. Mindannyian megpróbáltunk e teljesen új helyzethez alkalmazkodni, feladatainkat egyaránt ellátni magánemberként is és munkahelyünkön is. A Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége természetesen folyamatosan zajlott az elmúlt hetekben, hónapokban is. Közvetlenül a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli állapot kihirdetése előtt, március 13-án lett kiírva a Magyar Nemzeti Tanács nyolc pályázata. Kettő az oktatási intézményekre, három a kultúrára, egy a nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetekre, egy a tájékoztatásra vonatkozott, egy pedig a hivatalos nyelv- és íráshasználat terén, a személynevek magyar nyelven történő bejegyzését érintette. Míg ez utóbbi a magánszemélyeket igyekszik megszólítani, az előző hét a szervezeteinknek és intézményeinknek szól, amelyek hasonlóan, mint az előző években, idén is eszközbeszerzésre, működési költségekre és programok szervezésére tudtak pályázni, függetlenül attól, hogy a programjuk már megvalósult, vagy pedig csak ezután fog.

Pontosan mire vonatkoztak ezek a pályázatok?

– Évekre visszamenőleg nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a pályázatok több területen megjelenjenek. Március 13-án összesen nyolc pályázatot tettünk közzé. Az oktatás területén két pályázatot hirdettünk meg. A kiemelt jelentőségű általános iskolák részére kiírt pályázatunk keretösszege 2,7 millió dinárra lett kiírva, amelyből intézményenként a minimálisan megpályázható összeg 30 ezer, míg a maximális 100 ezer dinár volt. E pályázatra azok a magyar közösség számára kiemelt jelentőségű általános iskolák és zeneiskolák pályázhattak, amelyekben az oktatás többségében magyarul, illetve kizárólag magyar nyelven folyik. Összesen 35 intézmény élt ezzel a lehetőséggel és nyújtott be pályázatot határidőn belül. A 2020-as közoktatási pályázatunk keretén belül hirdettük meg a nem kiemelt jelentőségű általános iskolák részére szóló pályázatunkat is, ahol a kiosztásra kerülő keretösszeg 1,8 millió dinár. Az intézmények minimum 30 ezer és maximum 80 ezer dinár keretösszegen belül tudtak pályázni. Itt azok az intézmények jelentkezését vártuk, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás, és szintén eszközbeszerzésre és programok szervezésére pályázhattak. Ebben a kategóriában összesen 23 intézmény adta át pályázatát. Összességében elmondható, hogy 58 oktatási intézmény pályázott, két kategóriában. A kultúra területén három pályázatot jelentettünk meg ebben az évben is. Elsőként az egyik legnépszerűbb pályázatunkat említeném, az általános kulturális pályázatunkat, amelyre a szerbiai székhelyű, a magyar kultúrát erősítő és támogató amatőr művelődési egyesületek és művelődési szervezetek pályázhattak. Itt 2,7 millió dinár kerül kiosztásra, és egyesületenként 30 ezer és 80 ezer dinár közötti összegekre lehetett pályázni. E pályázatunk célja, hogy a Vajdaságban élő magyar közösség kultúráját fejlesztő és segítő egyesületeket tudjuk támogatni. Összesen 94 egyesület használta ki a pályázat nyújtotta lehetőséget. A nemzeti önazonosságot őrző hagyományos rendezvények megszervezésére vonatkozó pályázatunknál 55 egyesület élt a pályázás lehetőségével, ahol a kiosztandó összeg 1,8 millió dinár, amelyből bármely amatőr művelődési egyesület és művelődési szervezet 30 és 80 ezer dinár közötti összegre pályázhatott. A kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésére vonatkozó pályázatunk keretösszege 1,8 millió dinár, amelyre a szerbiai székhelyű amatőr művelődési egyesületek, szervezetek és kulturális intézmények szervezetenként 30 ezer és 100 ezer dinár közötti összegre pályázhattak. Erre a pályázatra 25 egyesület adta át kérelmét. A nem kulturális tevékenységet folytató szervezetek részére kiírt pályázatunkra van talán a legnagyobb túljelentkezés, nemcsak idén, hanem minden évben. Az előző kiírásokhoz hasonlóan e pályázatnak is az a célja, hogy a vajdasági magyarság szülőföldön való boldogulását segítse elő, valamint erősítse önazonosság-tudatát. Az e tevékenységhez kapcsolódó, igényes programokat szervező civil szervezeteket szeretnénk támogatásban részesíteni. A szerbiai székhelyű, nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek eszközbeszerzésre, működési költségek finanszírozására és programok szervezésére pályázhatnak minimum 30 ezer és maximum 80 ezer dinár értékben. A keretösszeg itt 2,25 millió dinár, melyre 113 egyesület adta át pályázatát. Hetedik megjelentetett pályázatunk a Magyar Nemzeti Tanács 2020. évi tájékoztatási pályázata a kistérségi médiumok részére. Erre azok a jogi személyek jelentkezhettek, akik magyar nyelvű nyomtatott vagy online sajtót készítenek, magyar nyelvű műsorokat sugárzó rádiót, illetve magyar nyelvű műsorokat is sugárzó kábeltelevíziót működtetnek. Ennél a pályázatnál 900 ezer dináros keretösszeggel rendelkeztünk, melyre 17 kérelem érkezett. Nyolcadik pályázatunk a szerb nyelven anyakönyvezett családi és/vagy utóneveknek a magyar nyelv szabályai szerinti változtatásával járó költségek résztámogatására vonatkozik. Pályázatunkra azok a személyek jelentkezhetnek, akik a szerb nyelven anyakönyvezett családi és/vagy utónevüket a magyar nyelv szabályai szerinti változtatását kérik. Itt résztámogatásról van szó, mely az anyakönyvi kivonat, az állampolgársági bizonylat és a személyazonossági igazolvány cseréjére, valamint a névváltoztatási eljárás megindítására kifizetett illetékekre vonatkozik.

Meddig kellett átadni a szükséges dokumentumokat?

– Az első hét pályázat március 13-ától állt nyitva egészen április 15-éig a pályázók részére. Ezekkel ellentétben, melyek már lezárultak, a szerb nyelven anyakönyvezett családi és/vagy utóneveknek a magyar nyelv szabályai szerinti változtatásával járó költségek résztámogatására kiírt pályázatunk még nyitva áll, mégpedig a Magyar Nemzeti Tanács költségvetésében erre a célra előirányzott pénzösszeg felhasználásáig, de legkésőbb december 31-ig, ezért továbbra is buzdítunk minden érdeklődőt, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Az elbírálásnál milyen szempontokat vettek figyelembe?

– Minden pályázónál alapfeltétel volt, hogy miután az MNT hivatalos honlapján elektronikusan beadják pályázatukat, azt papíralapon is eljuttassák hozzánk, továbbá azok a pályázók, akik már a tavalyi évben is pályáztak, véglegesített elszámolással rendelkezzenek. Mint a korábbi években is, igyekeztünk figyelembe venni egy-egy szervezet eddigi tevékenységét, hagyományát, az általuk megszólított célközönséget, és természetesen elsősorban magát a pályázatot, annak megvalósíthatóságát, kreativitását, hiánypótló jellegét is.

Mennyire nyomta rá a bélyegét a koronavírus-járvány a pályázatokra? Kevesebben jelentkeztek, mint egyébként?

– Egy picit érezhető volt a pályázók számánál is, hogy rendkívüli állapot uralkodik az országban. Valamivel kevesebben pályáztak, mint az előző években, de így is voltak olyan pályázataink, ahol többszörös volt a túljelentkezés. A pályázatokat a Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságai, illetve a nem kulturális tevékenységet folytató szervezetek részére kiírt pályázatnál külön erre a célra létrehozott bizottság bírálta el, majd mindezek az MNT elnökéhez kerültek végső döntéshozatalra. A bizottságoknak nagyon nehéz dolguk volt, de igyekeztek a legjobb belátásuk szerint dönteni és a lehető legtöbb pályázatot pozitív elbírálásban részesíteni. A kulturális és a civil pályázatok elbírálása volt talán a legnehezebb. Itt előnyben részesültek azok az egyesületek, amelyek pályázatai a működési költségek befedésére vonatkoztak. Az eszközbeszerzésnél semmilyen informatikai eszköz támogatását nem javasolta a bizottság, sőt, az egyéb nem létfontosságú fejlesztések támogatását is elnapolták egy következő pályázatra, a programoknál pedig csak azok részesültek támogatásban, amelyek eredetileg is őszi/téli programok, vagy a pályázatban megindokolták azok elhalasztását, legkorábban az őszi időszakig.

Mikor teszik közzé az eredményeket?

– Az eredményeket a hét elején jelentetjük meg, és igyekszünk a legrövidebb időn belül a szerződéseket is elkészíteni és kiküldeni a nyertes pályázók felé, hogy minél előbb megkezdődhessen a szervezőmunka. Ezeket a közösségépítő- és megtartó rendezvényeket, úgy vélem, a koronavírus által virtuális térbe kényszerült korlátokon lassan átlépve mindannyian megnövekedett igénnyel várjuk. A világjárvány elleni harcból közösségünk tagjai, sőt szervezeteink, intézményeink, egyesületeink is példás összefogást tanúsítva vették ki részüket. Óriási kihívásokkal teli, olykor embertelen küzdelem van mögöttünk, melyben együtt-gondolkodásból, közösségi elkötelezettségből és emberségből kitűnőre vizsgázott mindenki.

Forrás: Magyar Szó, 2020. május 9., 10., 12.