Kucsera Géza | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Kucsera Géza

1948. szeptember 20-án születtem Udvarszálláson, egy dél-bánsági kis faluban a család második gyermekeként. Édesanyám varrónő, édesapám földműves volt. Mivel a faluban csak négyosztályos iskola volt, az általános iskola felső osztályait Versecen fejeztem be. A Szabadkai Tanítóképzőt szülőfalum ösztöndíjasaként végeztem el 1968-ban, és kezdtem el dolgozni volt iskolámban. 1973–1975 között a Szabadkai Tanárképző Főiskola hallgatója voltam, majd környezetnyelv szakos tanárként tanítani kezdtem a szabadkai Kizur István Általános Iskolában. 1978-tól a miloševići rendszer tisztogatásáig, 1992-ig az iskola igazgatójaként tevékenykedtem, majd visszatértem tanítani az osztályba. 1997 februárjától Szabadka Község Képviselő-testülete a Község Végrehajtó Bizottságába nevez ki oktatási feladatok ellátására. Ezt a posztot öt évig töltöttem be. A 2000-es választásokon községi és tartományi képviselőnek választanak. 2002 májusától 2003 májusáig Szabadka Község Végrehajtó Bizottságának elnökeként, majd a 2004-es őszi választásokig Szabadka Község Képviselő-testületének elnökeként tevékenykedtem. 2004-ben az első közvetlen választásokon polgármesternek választanak. Ezt a posztot négy évig töltöttem be: 2009-től 2012-ig. Nyugdíjba vonulásomig a Szabadkai Vámszabad Övezet Rt. vezérigazgató-helyettese voltam.
Az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács tagja, majd fél évig az Intéző Bizottság elnöke is voltam. Alapító tagja voltam az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének, az Újvidéki Egyetem Igazgatóbizottságának. Ebben az időszakban sikerült újraéleszteni a szabadkai tanítóképzést. Abban az időben a Vajdasági Magyar Szövetség tagjaként számos oktatással kapcsolatos testület tagja és elnöke voltam.
Nyugdíjasként visszatértem a gyerekekkel való munkához. A Spartak Vízilabda Klub szervező titkáraként igyekszem aktív sportolási lehetőséget biztosítani minél több magyar és nem magyar gyermek számára.

Magyar Mozgalom – Zsoldos Ferenc