Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Krizsán Vilmos

1954-ben született Zentán.

1973-ban Adán gépésztechnikusi végzettséget szerzett.

A VANCSESZ elnökeként 2002-től évente több projektum megvalósításában vett részt, illetve azoknak a menedzserelésében vállalt aktív szerepet. Családgondozási program főkoordinátora, a Családban és közösségben élni Ifjúsági tábor vezetője, vezetőképző tanfolyamok irányítója és a Fiatalok lendületben elnevezésű európai uniós programban a szegedi Fatima Ház Alapítvány partnereként sikeresen megvalósított öt pályázatot.

A CISZ elnökségének tagja 2010-től. Közel húsz éve a vajdasági civil szféra és a kárpát-medencei nagycsaládos és civil együttműködés szorgalmazója.

Tanács
Nyelvhasználati Bizottság
Magyar Összefogás