Dr. Dudás Attila | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Dr. Dudás Attila

1978-ban  született Szabadkán. Általános és középiskolai tanulmányait követően 2002-ben az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán évfolyamelsőként  szerzett jogászoklevelet.  Tanulmányai során számos kitüntetésben részesült.
Posztgraduális LL.M tanulmányait a hágai TMC Asser Intézetben kezdte meg 2003-ban, amelyet a budapesti Közép-Európai Egyetemen (Central European University) fejezett be 2004-ben. Ph.D fokozatát az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara Polgári Jogi Doktori Iskolájában szerezte meg 2012-ben.
2006 óta az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán van munkaviszonyban, 2014 óta egyetemi docensként. Eddig több mint hatvan szakmai és tudományos jellegű tanulmányt jelentetett meg.
A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság tagja és a szervezet titkára. A Vajdasági Magyar Jogász Egylet alapító tagja és Ellenőrző Bizottságának tagja. Az Európa Kollégium Jogi Szakkollégiumának vezetője. Tutorként rendszeresen készít fel hallgatókat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciára.  
Tudományos munkássága és tudományszervező tevékenysége elismeréseként, 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia Fiatal Kutatói Díjban részesítette.

Magyar Összefogás