Szabadkán ülésezett a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Szabadkán ülésezett a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete

Az eseményen a szerbiai nemzeti közösségek tanácsainak illetékesei értékelték az elmúlt évet, és felvázolták a terveket 2020-ra vonatkozóan.

A Magyar Nemzeti Tanács esetében a legnagyobb problémát a hivatalos nyelv és íráshasználat területén látták - hangzott el az eseményen.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A törvények hiába rendelkeznek úgy, ahogy rendelkeznek, itt egy alapvető dolog lenne, mint ahogy mondtam egy kulturális áttekintése a rendszernek, úgy összefoglalva, hogy számos törvény a maga módján rendez valamit. Ezek fölé kell, hogy emelkedjenek a nemzeti kisebbségekről, az emberi jogokról szóló törvények.”

Ivan Bošnjak, Szerbia államigazgatási és helyi önkormányzati államtitkára kiemelte, az elmúlt év tapasztalatai alapul szolgálnak majd a 2020-as esztendő tekintetében: „Reményeink szerint az, amit nem tudtunk megvalósítani a 2019-es éveben, mindenképp lehetőségként, és kívánalomként lesz elismerve annak érdekében, hogy azt a döntéshozók Szerbia mindhárom hatalmi szintjén megvalósítsák a polgárok érdekében. Abból a célból, hogy együtt építhessük a sikeres, és gazdagabb Szerbiát.”

Zoran Pašalić, köztársasági ombudsman kiemelte, a nemzeti közösségek képviselői az előző időszakban 1600 alkalommal fordultak a polgári jogvédő intézményéhez: „Főként a nyelvhasználattal, a kultúrával, az anyakönyvi és a házassági anyakönyvek beírásaival kapcsolatban, ami csak egyképpen lehetséges, ez pedig a nemzeti közösségek nyelvein, és olyan módon, ahogy az szükséges. Ezen hosszasan dolgoztunk, és sikerült kijavítanunk ezeket a rendellenességeket.”

Az eseményen elhangzott, a közeljövőben az illetékes miniszterrel is tárgyalnának a nemzeti tanácsok, amelyben pontosítani fogják, hogy a fordítói, tankönyvkiadói és egyéb problémák hogyan oldhatóak meg a leggyorsabb, és leghatékonyabb módon.

Forrás: Pannon RTV