Nagy lendülettel folyik a munka | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Nagy lendülettel folyik a munka

Az oktatásügyi minisztérium pénteken délután közzétette a tankönyvek katalógusát, amely 181 magyar nyelvű kiadványt tartalmaz. Már javában készülnek a magyar nyelvű tankönyvek. A részletekről Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács tankönyvekkel megbízott tagja nyilatkozott lapunknak.

Az oktatásügyi minisztérium honlapján közzétették a tankönyvek katalógusát. A harmadikosok és a hetedikesek szeptembertől az új program szerint tanulnak. Számukra milyen tankönyvek készülnek? Hány szerzői tankönyv lesz és hány fordítás?

– A februárban megjelent Tankönyvkatalógusba bekerültek mindazok a tankönyvek, amelyek a 2020/2021-es tanévben a harmadikos és hetedikes tanulók számára készültek. A katalógusban megjelent tankönyvek nagy választékából kerültek ki azok a tankönyvek, amelyeket a magyar pedagógusok szívesen használnának, és kifejezték igényüket a fordításukra. Elsődleges szempont volt, hogy minden tantárgyból lefordításra kerüljön legalább egy kiadó tankönyve. Másik szempont pedig az volt, hogy ugyanattól a kiadótól a már használatban lévő ötödikes és hatodikos tankönyveket kövessék a hetedikesek is. Miután az igények megfogalmazódtak, megbeszélést folytattunk a kiadókkal, akik készségesen álltak a rendelkezésünkre, és biztosítottak bennünket arról, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a folytonosság elvét követve, a tankönyvek szeptemberig elkészüljenek. A Magyar Nemzeti Tanács feladata volt, hogy megtalálja azokat a fordítókat, akik az előző években már bizonyítottan jó munkát végeztek, és a továbbiakban is vállalják a fordítói és a lektori munkát. A tankönyvek mennyiségéből kifolyólag új fordítók és lektorok is bekapcsolódtak a munkába. A kiadók nyitottságát bizonyítja az is, hogy a grafikai tördelést, az általunk ajánlott, magyar anyanyelvű tördelőket, grafikai szerkesztőket is alkalmaztak, és ezáltal egy csomó korábbi probléma oldódott meg. A magyar szöveg beágyazását kizárólag olyan szakemberek tudják jól elvégezni, akik ismerik a magyar nyelvet. Az első tankönyvek már április végén megérkeztek véleményezésre a Magyar Nemzeti Tanácsba. Ezek a tankönyvek most megtalálhatók a kisebbségek számára megjelentett tankönyvkatalógusban is.

Szerzői tankönyvek a harmadikos és hetedikes magyar nyelv és irodalom, valamint a zenekultúra könyvek. Ezeket továbbra is az állami Tankönyvkiadó Intézet fogja kiadni. A szerzők leadták a kéziratot, a recenziókat megírták a szakvéleményezők, az illusztrátorok pedig folyamatosan dolgoznak. A tördelés is eljutott egy bizonyos pontig, de még korántsem készek a tankönyvek. Reményeink szerint azonban ezek is szeptember 1-jéig megjelennek. Ezekkel a tankönyvekkel van a legtöbb munka, és ha az anyanyelvünkről és tanításáról van szó, akkor mindenképpen türelmesnek kell lennünk, hiszen a legfontosabb tantárgyunk.

Harmadik osztályban a természet és társadalom tantárgyból, valamint matematikából is három-három kiadó tankönyvei állnak majd a tanulók rendelkezésére. Ebből két kiadó tankönyvei máris megjelentek a katalógusban. A képzőművészet és a zenekultúra tantárgy tankönyveinek fordítása, illetve írása folyamatban van.

A hetedikes tanulók ősztől minden tantárgyból a szerb nyelven megjelent, magyar nyelvre átültetett tankönyvekből tanulhatnak. Matematikából az idén is lesz választási lehetősége a tanárnak, hiszen két kiadó is lefordíttatta a tankönyvet.

A helyzet most május végén, az előző évekkel szemben sokkal kecsegtetőbb, szinte az összes tankönyv máris lefordításra került. A Tankönyvtörvény idevágó paragrafusait betartva a kiadók éppen ezekben a hetekben küldik véleményezésre a nemzeti tanácsba a fordításokat. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb két héten belül az összes tankönyv a tartományi oktatási titkárságra, illetve a Vajdasági Pedagógiai Intézetbe kerül, ahol a tüzetes átvizsgálást követően, ha minden rendben megy, a jóváhagyást is megkapják. Most jutottunk el arra a pontra, amikor elmondhatjuk, hogy az előző évek tapasztalatait kamatoztatva és az egész folyamatot aprólékosan, gondosan kidolgozva, időben elkészíthetjük a tankönyveket. Hangsúlyoznám, hogy többször történt egyeztetés, véleménycsere a tartományi oktatási titkársággal, a pedagógiai intézettel, valamint Vicsek Annamária államtitkár asszonnyal a tekintetben, hogy hogyan tudjuk a lehető legjobban és leggyorsabban teljesíteni a vállalt kötelezettségünket. Ugyanakkor a fordítókkal és lektorokkal, de még a véleményezőkkel is napi kapcsolatban van az MNT, és ott segít, ahol erre szükség mutatkozik. Azok a tankönyvek, amelyek a májusi katalógusban nem szerepelnek, az oktatási minisztérium által beígért augusztusi kiegészítő katalógusban fognak megjelenni, úgy, ahogyan a múlt évben is. Arról, hogy várhatóan mely kiadók tankönyvei jelennek meg a tanévkezdésig, tájékoztató levélben értesítjük az iskolaigazgatókat és a pedagógusokat.

 A középiskolások tankönyveivel mi a helyzet? Lesznek -e újdonságok?

– A középiskolai tankönyvek írását és fordítását a következő tanévre sem tudjuk biztosítani. Természetesen nagy szükség lenne ezekre is, de a prioritás eddig az általános iskolai tankönyvek voltak. Most a távoktatásban magam is bebizonyosodtam arról, hogy a 21. században, könyvet ugyan nem pótolva, de egy csomó olyan lehetőség van a világhálónak köszönhetően, amiket a vajdasági pedagógusok is csak most fedeztek fel. Az online tankönyvek a mai világban már teljesen elfogadottak, és a fiatalok is szívesen használják őket, nyilván erre és a megszámlálhatatlanul sok anyagra – amely mind az anyanyelvünkön, mind valamely idegen nyelven is elérhető – kellene a jövőben alapoznunk, mindaddig, amíg nem teremtődnek meg a feltételek a hazai középiskolai tankönyvek kiadására.

Lesznek-e olyan tankönyvek, amelyek nem készülnek el a szeptemberi iskolakezdésre?

– Én derűlátó vagyok. A csúszás csak az anyanyelvi tankönyvekkel fordulhat elő, hiszen itt sokkal több időre van szükség. A héten egyeztettünk a tankönyvkiadó igazgatójával és az újvidéki részleg vezetőjével, akik ígéretet tettek, hogy az ő gondozásukban megjelenő tankönyvek is időben elkészülnek. A szerzők nagyon igyekeztek határidőn belül leadni a kéziratot, de az igényes munkához sok időre van szükség, és a kézirat leadását még egy csomó munka követi, ami szintén időigényes. A hetedik osztályos tanulók számára anyanyelvből új szemléletű, stílusú tankönyvek készülnek. A munkába bekapcsolódott egy fiatal illusztrátor is, aki első ízben kapott megbízást a kiadótól, amit szintén nagyon fontosnak tartok, hiszen a megújult dizájn és illusztráció is a tankönyv minőségét emeli. Nem utolsósorban fontos, hogy a tehetséges fiatalok, akik az anyaországi tanulmányaik után visszatérnek a szülőföldjükre, esélyt kapjanak, mert ez is hozzájárul a magmaradásunkhoz.

Forrás: Magyar Szó, 2020. május 25. 1. 5.