A jó szakma felér egy diplomával | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

A jó szakma felér egy diplomával

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága jóvoltából immár hatodik éve a vajdasági magyar diákok is részt vehetnek a Szakma Sztár Fesztiválon. Az első évben csak, mint szemlélők, a második évben már a gyakorlati verseny részvevőiként ott voltak a vajdasági szakiskolások. Ezt követően, 2017-től a vajdasági diákok is ugyanolyan feltételekkel szerepelnek a fesztiválon, ahogyan a magyarországi szakiskolások.

Pénteken délelőtt Törökkanizsán a középiskolában gyülekeztek a szakiskolások, hogy kitöltsék a Szakma Sztár Fesztivál tesztlapjait. A megmérettetésen Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke üdvözölte a diákokat és sikeres szereplést kívánt nekik, amivel megnyitotta a tanulmányi versenyt.

– A különböző szakmákban tanuló diákjaink a vajdasági elődöntő keretében egy-egy tesztet töltenek ki. A Szakma Sztár Fesztivál iránti idén nagy a szakiskolásaink körében. Hét szakközépiskolából 13 szakmában összesen 67 diák tölti ki a teszteket a törökkanizsai Dositelj Obradović Gimnázium és Szakiskolában, valamint a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskolában. A törökkanizsai helyszínen nyolc különböző szakra járó 38 diák mérte össze tudását. A nemes vetélkedés részvevői az adai Műszaki Iskola, a csókai Vegyészeti-élelmiszeripai Középiskola, valamint a helyi középiskola tanulói közül kerültek ki – hallottuk az MNT VB elnökétől.

– A diákokat felkészítő tanárok a megadott kulcs alapján értékelik ki a diákok tesztjeit. Az eredményeket a Magyar Nemzeti Tanács közvetítésével juttatják el a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága címére. A döntőben az egész Kárpát-medencéből versenyeznek a helyi elődöntők legjobbjai, ami biztosítja a vetélkedés magas színvonalát. A verseny döntőjében már az egyes szakmákat képviselő diákok a gyakorlati tudásukról, szakmai hozzáértésükről tesznek tanúbizonyságot.

Tavaly nagyon sikeresek voltak a tanulóink, két diákunk a törökkanizsai középiskola szakácsnak tanuló diákja jutott a döntőbe, míg ketten az adai középiskolát képviselték. Ebben az évben is a pénteki tesztelésen legjobb eredményt elérő diákok fogják képviselni Vajdaságot az április 20-a és 22-e között Budapesten a Szakma Sztár Fesztivál tanulmány verseny döntőjében – mondta Jerasz Anikó a törökkanizsai verseny kezdetén.

A jó szakma felér egy diplomával, tartja a mondás. Ha valaki szereti a szakmáját, amit művel, akkor annál eredményesebb és sikeresebb lehet a saját szakterületén. A Szakma Sztár Fesztivál fő célja, hogy a gyakorlatigényes fizikai szakmák vonzerejét növelje, és azt népszerűsítse.

Küzdelem a szakemberekért

Topolyán mechatronikai technikusok, burkolók, hegesztők, műszaki informatikusok versenyeztek. De Negri Ibolya, az MNT Végrehajtó Bizottságának a tagja köszöntötte a megjelenteket, illetve ismertette a helyben szervezett elődöntő részleteit.

– A tesztet 15 mechatronikai technikus, 5 burkoló, 4 hegesztő, 2 műszaki informatikus tölti ki, vagyis Topolyán összesen 26 versenyző tölthette ki. A házigazda tanintézmény diákjai mellett érkeztek tanulók a nagybecskereki Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Iskolából, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolából, valamint a temerini Lukijan Mušicki Középiskolából – tudhattuk meg De Negri Ibolyától. Az elődöntő tétje, hogy a legjobbak bemutathassák a gyakorlati tudásukat is a budapesti döntőben, a Szakma Sztár Fesztiválon. Az mellett, hogy ez a verseny a szakképzés színvonalát, és a szakmák népszerűsítését tűzte ki célul, nem titkolt szándéka, hogy a gazdaságban jelentős szerepet játszó cégek elvárásaihoz is hangolja a diákok tudását, hozzáállását. Lengyel Emese, a házigazda topolyai középiskola igazgatónője reményét fejezte ki, hogy a rendezvénynek sikerül ráirányítani a közvélemény figyelmét arra, hogy egyre nagyobb hiány mutatkozik a szakképesített, jól dolgozó mesteremberekből.

– Mi Topolyán is tapasztaljuk, hogy az informatikai szakok vonzzák a legtöbb tanulót, így a klasszikus építészeti-, gépészeti szakmák iránt néhány év alatt borzasztóan megcsappant az érdeklődés a gyerekek körében. Pedig a tendencia azt mutatja, hogy egyre inkább kereslet mutatkozik egy jó burkoló-, vagy egy rátermett kőműves iránt. Ez mellett magán emberként is tapasztalhatjuk, hogy a szaktudásnak az utóbbi időben milyen szinten megnövekedett a díjszabása. Tehát ezt kell tudatosítani a gyerekekben is, hogy érdemes szakmát tanulni, és olyan iskolát választani ehhez, ahol megfelelő színvonalon sajátíthatják el a tudást. Ezzel az értékes ismerettel pedig később független mesterként-, egyéni vállalkozóként is megállhatja bárki a helyét – tette hozzá az igazgatónő.

Forrás: Magyar Szó, 2020. január 18. 19. 01. 12.