Januárra új olvasóterem | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Januárra új olvasóterem

A Szabadkai Városi Könyvtárban folyó munkálatok célja, hogy az intézmény megfeleljen a XXI. századi elvárásoknak.

A nyári kánikulában nincs jobb időtöltés, mint a hűvös szobában fekve egy izgalmas regényt vagy egy jó verseskötetet olvasni. Városunk és a környékbeli települések lakói a Szabadkai Városi Könyvtár több, mint 400 ezer kiadványa között találhatnak maguknak olvasnivalót. Ebben az épületben most egy új olvasóterem épül, és az épület átfogó felújítását is tervezik. Dragan Rokvić, a könyvtár igazgatója lapunknak elmondta, hogy a felújításoknak köszönhetően a könyvtár egyszerre tesz majd eleget a XXI. századi követelményeknek, és lesz a város régi hagyományait ápoló intézmény is egyben.

Beszélgetésünk elején Dragan Rokvić elmondta, hogy az 1890-ben alapított Szabadkai Városi Könyvtár a város legrégebbi kulturális intézménye, amely idén két jeles évforduló megünneplésére készül. Már októberben megkezdődnek a könyvtár 130 éves fennállásának ünnepségei. Ezzel egy időben az 1845-ben született Iványi István helytörténészről is megemlékeznek. Az igazgató hozzátette, hogy bár a könyvtárat 1890-ben alapították, az intézmény sokkal régebbi múltra tekint vissza. Hiszen a könyvtár az 1840-ben alapított Nemzeti Kaszinó hagyományait is folytatja. A kaszinó alapítói az idők során tudásuk, tapasztalatuk és könyvgyűjteményük jelentős részét átadták a könyvtárnak.

A Raichle Ferenc által tervezett épület története azonban nem bővelkedik a felújításokban. Mindösszesen egyszer, 1973/74-ben végeztek el rajta karbantartó munkálatokat. Ez a helyzet az elmúlt években megváltozott.

– Egy régi könyvtári struktúrát, amely a százharminc év alatt több fázison is átesett, nagyon nehéz a modern kor követelményeinek megfelelővé tenni. A Magyar Nemzeti Tanács segítségével már négy-öt éve megkezdtük a felújításokat a könyvtárban. Ezeknek a nagy összegű beruházásoknak a célja, hogy az épület funkcionálisan megfeleljen a XXI. századi elvárásoknak. A Bethlen Gábor Alap segítségével támogatást kaptunk a tűzvédelmi- és a biztonsági kamerarendszer kiépítésére. Egy liftet is beszereltünk, melynek segítségével a mozgáskorlátozottak is eljuthatnak az olvasóterembe. A klímarendszert is kialakítottuk. Ennek köszönhetően most sokkal jobb munkafeltételeink vannak, mint korábban. A legnagyobb ambíciónk azonban egy új olvasóterem kialakítása volt, mert úgy gondoltuk, hogy a városnak szüksége van egy modern, teljes informatikai berendezéssel felszerelt olvasóteremre. Ebben a hónapban lassan befejezzük az előkészületeket az olvasóterem építési munkálatai utolsó fázisának megkezdésére – nyilatkozta Dragan Rokvić.

A munkálatok szeptember elején folytatódnak, és várhatóan január elején el is készül az új olvasóterem, amely egy multifunkcionális helyiség lesz, ahol a könyvtártagok olvashatnak, tanulhatnak, használhatják a modern könyvtári szolgáltatásokat, adatokat kereshetnek, vagy a helytörténeti anyagok között kutathatnak. Az igazgató elárulta, hogy az olvasótermen belül külön rész áll majd a tudományos munkát végzők számára.

– Intézményünk számos világviszonylatban is értékes kincset rejt. Gondolok itt a ritka, régi könyvekre. Nálunk találhatóak jelentős mértékben Szabadka történelmének forrásai. Itt van minden újság és időszaki kiadvány, amelyet Szabadkán adtak ki. Emellett számos kézirat és gyűjtemény is a birtokunkban van, amelyek az olvasóteremben megtalálhatják jövőbeni kutatóikat – mondta Dragan Rokvić.

Arra a kérdésünkre, hogy ha a könyvtár új olvasótermet kap, mi történik a most használatos olvasóteremmel, az igazgató a következőt válaszolta:

– Nem véletlenül említettem, hogy a könyvtár a Nemzeti Kaszinó hagyományait ápolja. Raichle Ferenc is éppen a Nemzeti Kaszinó számára építette ezt az épületet. Ezt a régi történelmi tradíciót szeretnénk megőrizni a régi olvasóteremmel. Az a szándékunk, hogy ezt a helyiséget a legmagasabb színvonalú kulturális tartalmakkal és programokkal töltsük meg. Ahogy hajdanán, színvonalas szépművészeti és múzeumi kiállításokat rendeznénk, előadásokat tartanánk. Ebben a helyiségben gyűlhetne össze a városi elit, hogy elgondolkodjon a város kulturális életén – válaszolta Dragan Rokvić.

Az elmondottakhoz az igazgató hozzátette, hogy nem lesz olyan helyisége és szegmense a könyvtárnak, amelyet nem fognak átalakítani a modern kor követelményeihez. Fő szempont a fiatal generáció igényeinek kielégítése, amely generáció már egyre jobban a világháló és a könyvek elektronikus formája felé fordul.

Mindemellett egy nagy szabású munkálatot is el szeretnének végezni az épületen.

– Szeretnénk a kiemelt kulturális jelentőséggel bíró épületünket felújítani, különös figyelmet fordítva a restaurálásra. Többször folytattunk egyeztetéseket Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, aki támogatásáról biztosított bennünket. Ezzel kapcsolatban felkértünk egy szakértőkből álló csapatot, és elkészítettünk egy projekttervet az egész épület átfogó felújítására. Jelenleg abban a fázisban tartunk, amelyben további tárgyalásokat folytatunk azokról a lehetőségekről, amelyek segítségével megvalósítható ez a terv. Fontos, hogy ezekben a nagyszabású terveinkben támogat bennünket Pásztor István, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Ezeknek a támogatásoknak köszönhetően Szabadka ismét kulturális, társadalmi és politikai központtá válhat, olyan mint hajdanán volt – zárta szavait Dragan Rokvić.

Forrás: Magyar Szó, 2019. augusztus 10–11. 8.