Iskolai könyvtárak bővítése | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Iskolai könyvtárak bővítése

A Magyar Nemzeti Tanács könyvcsomagokat ajándékoz kilenc vajdasági középiskolának.

A Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően új kötetekkel gazdagodott a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium és a Szabadkai Zeneiskola könyvtára. Az ünnepélyes átadókra hétfőn délelőtt került sor, amelyeken az iskolák tanárai és magyar diákjai is jelen voltak. A Svetozar Marković Gimnázium könyvtára házi olvasmányokkal és szakkönyvekkel bővült. A könyvcsomagot mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke nyújtotta át Veselin Jevtićnek, az intézmény igazgatójának. Az átadón jelen volt Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke is, akit az iskolák könyvfelszereltségének fontosságáról kérdeztünk:

– A Magyar Nemzeti Tanács egyik kiemelt feladata és célja, hogy a középiskolai oktatás minőségén, fejlesztésén dolgozzon. Az elmúlt években az IKT-eszközök beszerzésére összpontosítottunk, most pedig a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésének köszönhetően hét magyar nyelven oktató gimnáziumba, illetve két művészeti szakközépiskolába, a szabadkai zenei középiskolába és az újvidéki Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolába könyveket vásároltunk, hogy az intézmények könyvtárát bővítsük. Arról, hogy milyen könyveket vásároljunk egy-egy intézménybe, előzetesen egyeztettünk a gimnáziumok és a középiskolák vezetőivel, tanáraival. Az ajándékcsomag házi olvasmányok sorozatát, illetve szakkönyveket tartalmaz, amelyek egy-egy tantárgy oktatásához nyújtanak segítséget a tanároknak. Hisszük az, hogy amikor a tanulók birtokba veszik ezeket a könyveket, a házi olvasmányok olvasása során olyan élményekben lesz részük, amelyek által közelebb kerülnek az irodalomhoz. Másrészről a tanárok a könyvek segítségével színesebbé tehetik az óráikat – nyilatkozta Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke. Mint kifejtette, a Svetozar Marković Gimnáziumban átadott könyvcsomag értéke 200 000 dinár. A teljes program, amely felöleli a hét gimnáziumba és a két művészeti iskolába kerülő könyvcsomagokat, összesen 1 200 000 dinárt tesz ki. A MNT a könyvek beszerzését A magyar identitást erősítő és fejlesztő közoktatási program keretében valósította meg.
A Szabadkai Zeneiskolában az átadón egybegyűlteket Dragana Nikolić igazgató köszöntötte. Ahogyan azt hallhattuk, az iskola nehezen jut hangszeres szakkönyvekhez és kottákhoz, így sokat jelent számukra az MNT segítsége. A Szabadkai Zeneiskolába érkezett könyvcsomag értéke 100 000 dinárt tesz ki. Itt Jerasz Anikó azt emelte ki, hogy a művészeti középiskolák esetében a szakirodalmi kötetek beszerzésére helyezték a hangsúlyt:

– Igyekeztünk a könyvcsomagokat az igényekhez megfelelően összeállítani. Előzőleg egyeztettünk az intézmények vezetőivel és szaktanáraival, így azokat a köteteket vásároltuk meg, amelyekre nagy szükség mutatkozott. Célunk, hogy a könyvek birtokbavételével a diákok még jobban megszeressék a saját területüket, és közelebb vigyük hozzájuk az anyanyelvet és az olvasást. Ugyanakkor a könyvek használatával a tanárok a tanórákat is színesebbé tehetik. Amiben csak tudunk, igyekszünk az iskolák segítségére lenni. Prioritási célként jelenik meg a különféle szakirányok megnyitása, emellett hangsúlyt fektetünk a diákok rendezvényekre, versenyekre való eljutására is. Külön öröm számunkra, hogy a Szabadkai Zeneiskolában ismét lehetőségük nyílik a fiataloknak etnomuzikológia szakra jelentkezni. Ebben is az iskola mellé álltunk. A zenei munkatárs és előadói szak mellett ez még egyedibbé és különlegesebbé teszi ezt az intézményt – tudtuk meg Jerasz Anikótól, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Szabadkai Zeneiskola országunk egyetlen olyan zenei tanintézménye, ahol középfokon is folyik magyar nyelvű oktatás.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a magyar kormány támogatásával és az MNT közbenjárásával a Szabadkai Zeneiskola tanárai által írt hiánypótló magyar segédtankönyvek is készültek. Ezek a tanév elején lettek bemutatva.

Forrás: Magyar Szó, 2019. május 21. 1. 8.