Magyar Szó-élőújság és gálaműsor Tordán | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Magyar Szó-élőújság és gálaműsor Tordán

A 75 éves Magyar Szó ma esti élőújságát nagy érdeklődéssel fogadták a tordaiak. A rendezvényt a helybeli Művelődési Otthonban tartottuk meg.

Jelen volt Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. vezérigazgatója, Varjú Márta, lapunk főszerkesztője, Németh Zoltán és Kabók Erika, főszerkesztő-helyettesek, Fodor István, nyugalmazott újságíró-szerkesztő, Varga Attila, a Magvető szerkesztője, Laták István, a Sportvilág melléklet szerkesztője, Kecskés István újságíró, valamint Molnár Zoltán színművész. A műsort Máriás Endre vezette. 
Az est vendégei között volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Elvira és Fremond Árpád köztársasági képviselők, Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár, Nyilas Mihály, tartományi kormányfő-helyettes, oktatási titkár, valamint Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgató-helyettese.

A műsorban felléptek a helybeli óvodások, a tordai Petőfi Sándor ME néptáncosai és citerásai, az Angels egyesület énekesei és a törökbecsei Jókai Mór ME néptánccsoportja.

A gálarendezvény végén kisorsolták a Magvető idei nyereményjátékának ajándékait, és gazdag tombola is volt. A rendezvényről bővebben a hétfői számunkban olvashatnak.

Forrás: Magyar Szó