Mit támogat 2019-ben az MNT? | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Mit támogat 2019-ben az MNT?

Több mint 1 milliárd 700 millió dinár lesz jövőre a Magyar Nemzeti Tanács költségvetése. Többek között az MNT 2019-es évi munkatervét és költségvetését ma szavazattöbbséggel fogadták el.

A Magyar Nemzeti Tanács pénteki ülésén a 2018-as év költségvetése módosításáról, illetve a 2019-es büdzséről is döntés született. A jövő évi költségvetés legnagyobb részét a magyarországi támogatások teszik ki, de szerbiai köztársasági, tartományi és önkormányzati támogatások is szerepelnek a következő évre vonatkozó büdzsében. Az MNT bevételi és kiadási oldala egyaránt 1 milliárd 756 millió 663 ezer 383 dinárt tesz ki.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A tanács 2019-es évi költségvetésére tervezett kiadási oldala, a tanács működéséhez szükséges állandó költségekből, az alapított és társ-alapított intézmények 2019-es évre tervezett támogatásaiból, a nemzeti vagy kiemelt jelentőségű programokból, kulturális, oktatási, tájékoztatási pályázatokból és a nyelvhasználati programok támogatásából áll.”

Mengyán Pletikoszity Ildikó, a Magyar Mozgalom képviselője a költségvetési tervezet kapcsán azt emelte ki, hogy a büdzséből támogatott programok hatását vizsgálni kellene: „Egy 15 évvel ezelőtt mi az iskolákban arra tudtunk panaszkodni, hogy nincs elég lehetőség a gyerekek számára a kibontakozásra, nincs elég versenylehetőség, nincs elég rendezvény, most pedig megfordult a helyzet, most nincs elég gyerek a rendezvényekhez. Olykor ez nagyon kínos szituációkat tud eredményezni az iskolában, kényszerhelyzeteket, erőltetéseket. Csak azok tudják valóban, akik iskolákban dolgoznak, hogy milyen kínos tud lenni. Természetesen nem szeretném, ha ebből félreértés lenne és programmegszűnésekről lenne szó, de valamiféle vizsgálatot kellene végezni, hogy melyek azok a programok, amelyeknek az effektusa, a hatása valamiben erőteljesebb, mint más programoké.” 

Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács tagja elmondta, több olyan oktatással kapcsolatos program folytatódik, amely a vajdasági magyar fiatalok számára segítséget jelent a szülőföldön való továbbtanulás szempontjából.

Petkovics Márta, tag, MNT (Magyar Összefogás): „Gondolok itt a felkészítő tanfolyamra, amely már 2011 óta folyik. Gondolok itt arra az újításra, hogy minden év tavaszán több mint 350 harmadikos középiskolást beültetünk a buszba, a pedagógusok segítségét kérjük, hogy kísérjék el őket. Ugyanakkor az Újvidéki Egyetem karain, magyar ajkú egyetemi tanárok fogadják őket, ami szintén nagyon-nagyon fontos. Azt hiszem ezek olyan programok, amik a tervből látszik, hogy folytatódnak és mindenképp segíteni fogják annak az esélyét, hogy itthon tanuljanak tovább.”

A Pannónia Alapítvány jövő évi pénzügyi és munkatervét is elfogadta az MNT. Bodzsoni István, az alapítvány ügyvezetője kiemelte, idén a médiaház sikeres évet zárt, mivel az új stúdiók és munkatársak révén jelentősen nőtt a gyártási kapacitás. Bodzsoni István hozzátette, számos teendő vár a Pannon RTV-re: „Az egyik fontos feladatunk, hogy a médiaház építését és a műszaki felszerelés beüzemeltetését befejezzük és továbbvigyük. Ez szinte egy éves feladat lesz a következő időszakban, mert minden évben valamit majd hozzá kell tenni a kiépített kapacitásokhoz. Másik nagyon fontos feladatunk, hogy a munkaerő megtartása érdekében igyekezzünk valamelyest növelni az emberek fizetését, az emberek jövedelmét.”

Hajnal Jenő, az MNT elnöke hangsúlyozta a 2019-es büdzsé kapcsán, fontos, hogy az elmúlt négy év tevékenységét a jövőben is folytatni tudja a tanács: „Amikor a jövő évi tervről beszélünk, akkor igazán a négy éves tervről is beszélünk, hiszen ezek a folyamatok amik elkezdődtek, jövőre nyilvánvaló, hogy nem fognak befejeződni. Ez a költségvetés is arról árulkodik, hogy ezek a pénzek nem fognak egyszerre ideérni, tehát az ütemezés sok mindentől függ. Az biztos, hogy a magyar kormány mögöttünk áll és olyan lehetőségekkel tudunk tervezni, a következő négy évben, amelyek nem csak arról fognak szólni, hogy ez a közösség érzi, hogy előrehalad, hanem érzi azt a biztonságot is, amely a Kárpát-medencei magyarságot veszi körül napjainkban, legyen az pénzügyi, családtámogatás, vagy érdekvédelmi odafigyelés.”

A Magyar Nemzeti Tanács harmadik ülésén több az MNT által társalapított és alapított intézmény munka- és pénzügyi tervét is megvitatták.

Forrás: Pannon RTV