Új felszerelés a gimnáziumoknak, művészeti középiskoláknak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Új felszerelés a gimnáziumoknak, művészeti középiskoláknak

Az MNT a magyar kormány segítségével támogatja az oktatási intézményeket

Az anyaországi támogatásoknak köszönhetően mintegy 1,17 millió dinárral támogatja a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági középfokú oktatási intézményeket. A magyar kormány jóvoltából idén a gimnáziumok és művészeti középiskolák kapnak az igényeiknek megfelelő új műszaki felszerelést az oktatás hatékonyabbá és színvonalasabbá tételéhez. Nyolc vajdasági gimnázium és két művészeti középiskola részesül támogatásban. Tegnap Óbecsén és Nagybecskereken Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Topolyán és Zomborban pedig Petkovics Márta, az MNT VB tagja adta át az ajándékcsomagokat.
A Nagybecskereki Gimnázium laptoppal, projektorral és vetítővászonnal gyarapodott.
Milan Radaković, az intézmény igazgatója kihangsúlyozta, hogy már több éve korrekt együttműködése van a Nagybecskereki Gimnáziumnak a Magyar Nemzeti Tanáccsal. Az iskola ennek köszönve jelentős műszaki támogatásban részesült. Fontosnak tartja, hogy évről évre nyílik magyar tannyelvű első osztály az iskolában. A jó tanári karnak köszönve pedig ezek a gyerekek jó eredményeket érnek el. Azt is kihangsúlyozta, hogy a tantárgyak kilencven százalékát magyar nyelven adják elő.
Az elmúlt időszakban kicsit háttérbe szorultak a gimnáziumok és a művészeti középiskolák, mert előtérbe került a szakképzés, illetve a szakközépiskolák.
– Az MNT ezen szeretett volna változtatni az ajándékcsomagok, ajándékeszközök átadásával. Egymillió-százhatvanötezer dinár értékben osztunk ki ajándékokat a napokban gimnáziumok és művészeti középiskolák között. Az MNT kezdeményezésére, a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően tudjuk ezeket az ajándékokat biztosítani – hallottuk Jerasz Anikótól.

– Technikai eszközökről van szó, és az intézményigazgatók, illetve tanárok fogalmazták meg felénk, hogy mire is lenne az adott középiskoláknak szüksége. Vajdaság teljes területéről felkaroljuk az összes gimnáziumot és művészeti szakközépiskolát és eszközökben biztosítjuk őket. A MNT az elmúlt időszakban is nagyon sokat tett azért, hogy a magyar nyelvű oktatás minősége, körülményei javuljanak – emelte ki Jerasz Anikó Nagybecskereken.
Venczel Valentina rajztanárnő elmondta, hogy már régóta tervezik a szaktantermük felújítását. A jóakarat mellett most már az anyagiak is adottak ehhez.
– Azt terveztük, hogy egy kis életet, egy kis színt viszünk ebbe a tanterembe. Hiszen a gyerekek több órát, majdnem fél napot töltenek itt. Ezért szeretnék, meg mi is nagyon szeretnénk, hogyha sokkal kellemesebben éreznék itt magukat, és 21. századi tartalmakat kapnának – mondta.

 

Multimédiás eszközöket tartalmazó ajándékcsomag a topolyai középfokú oktatási intézménynek

Multimédiás eszközöket tartalmazó ajándékcsomag a topolyai középfokú oktatási intézménynek

TOPOLYA
A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola egy laptoppal, kivetítővel és vetítővászonnal gazdagodott. Az eszközöket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával vásárolta meg az MNT.
Az MNT mintegy 110 ezer dinár értékű multimédiás eszközöket tartalmazó ajándékcsomaggal ajándékozta meg a topolyai középfokú oktatási intézményt. Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja Veselin Martinovićnak, az iskola igazgatójának adta át a felszerelést. Ez alkalommal elmondta, minden érintett iskola meghatározta az igényeit, ami alapján a topolyai középiskola egy laptopot és egy vásznat, valamint kivetítőt kapott ajándékba. Mivel a gimnáziumi oktatás mellett közgazdasági szakon is tanulnak ebben az iskolában, az előző tanévben az MNT egy korszerű számítástechnikai és informatikai tantermet szerelt fel az intézményben 16 számítógéppel.
Petkovics Márta felhívta a diákok figyelmét az MNT ösztöndíjprogramjára is. Az itthon maradásra, a szülőföldön történő továbbtanulásra biztatta a fiatalokat. Újvidéken és Szabadkán is továbbtanulhatnak, az MNT 90–150 eurós havi ösztöndíjjal támogatja az egyetemistákat. Kiemelte, hogy a legutóbb kiírt pályázat alkalmával minden elsős megkapta a támogatást. Akik valamelyik újvidéki karon tanulnak tovább, igénybe vehetik az Európa Kollégium adta feltételeket, és havi 1850 dinárért lakhatnak a magyar kormány támogatásával felépített intézményben. Szabadkán az állami kollégium nyújt kedvező lakhatási lehetőséget. A feltételek tehát adottak, a fiatalok így teljes mértékben a tanulmányaikra tudnak koncentrálni.
Kislinder Gábor községi elnök a községi tanács tagjainak kíséretében jelent meg az MNT ajándékának átadásán. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy ez igen nagy segítség, az iskola korábban is kapott már az MNT-től támogatást, ami hozzájárul az oktatás színvonalának emeléséhez. Az önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy az oktatási intézményekben minél jobb feltételek mellett tanulhassanak a diákok.
Veselin Martinović, az iskola igazgatója megköszönte az MNT-nek és az önkormányzatnak a támogatást, és kiemelte, hogy az együttműködés már évekre visszamenően is kiemelkedően jónak mondható. A támogatásoknak köszönhetően az iskola felszereltségével lépést tart a technológiai fejlődéssel.

 

A gimnázium Nyugat-Bácska leendő értelmiségét neveli

A gimnázium Nyugat-Bácska leendő értelmiségét neveli

ÓBECSE
Tegnap az Óbecsei Gimnáziumba három számítógép érkezett. Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke adta át az eszközöket az iskolának.
Az Óbecsei Gimnáziumban hetente két informatikaóra van. Solymosi Kornél általános szakon tanuló negyedikes gimnazista az újvidéki Műszaki Egyetemre készül. Érdeklődésünkre elmondta: remek informatikai alapokat kapott az iskolában.
Nagyon örülök annak, hogy itt tanultam, nem érzem azt, hogy bármilyen hátrányt szenvednénk ebből a szempontból a műszaki iskolákkal szemben: programozásban, grafikában minden téren megtanultuk az alapokat, ráadásul nemcsak elméleti szinten, hanem a gyakorlatban is – tette hozzá Solymosi Kornél.
Az iskola igyekszik is lépést tartani a technológiai fejlődéssel: digitális táblákat használnak, e-naplót vezetnek, optikai internet van az épületben és a diákok tabletekkel tanulnak. Miodrag Basarić igazgató azért is örült az MNT ajándékának, mert az Óbecsei Gimnáziumban jövőre egy olyan kísérleti tagozatot szeretnének indítani, amelyen tehetséges informatikusok-számítástechnikusok tanulhatnának.
– A Magyar Nemzeti Tanács egyik kiemelten jelentős feladata a magyar nyelvű oktatás megőrzése, színvonalának emelése és a minőségi oktatás hátterének megteremtése, ezért nem először támogatja az Óbecsei Gimnáziumot sem – jelentette ki Jerasz Anikó.
ZOMBOR
A műszaki felszerelést a zombori Veljko Petrović Gimnáziumnak Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja adta át. Az eseményen megjelent diákokat, vendégeket és kollégákat dr. Fekete László igazgató üdvözölte, kiemelve, hogy a gimnáziumot az MNT kiemelt fontosságú intézménynek minősítette, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is sor kerül a tegnapihoz hasonló találkozókra.
Petkovics Márta a diákoknak ismertette a Magyar Nemzeti Tanácsnak az anyanyelvi oktatást támogató intézkedéseit. Szólt a komplex ösztöndíjprogramról, a szerb nyelv ismeretét szorgalmazó fölzárkóztatási képzésről. A mostani harmadikos gimnazistáknak május ötödikén alkalmuk nyílik Újvidékre látogatni, hogy megismerkedjenek a várossal, az egyetemi várossal, az Európa Kollégiummal. Az MNT képviselője itthon-tanulásra buzdította zombori gimnazistákat.

Forrás: Magyar Szó