Emberfeletti összefogás és helytállás | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Emberfeletti összefogás és helytállás

Amikor a koronavírus-járvány miatt az iskolák is bezártak, sokan kétségbeestek, mi lesz így a gyerekekkel, a tanulással, a tanévvel. A március 16-ai, hétfői rendkívüli szabadnap után azonban hihetetlen gyorsasággal és hatékonysággal beindult a magyar tannyelvű távoktatás, a Magyar Nemzeti Tanács és az intézmények, pedagógusok összefogásának, hivatástudatának köszönhetően.

— A Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt napokban mindent megtett az illetékességi körében, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend szerint magyar nyelven is zavartalanul elinduljon az oktatás — nyilatkozta Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. — Már március 13-án leküldtünk az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztériumnak egy terjedelmes listát, mely tartalmazta azon tanárok, szakemberek nevét, akik részt vesznek a távoktatásban. Még aznap elkezdtük a tárgyalásokat a Pannon RTV-vel, hogy közösen próbáljuk megvalósítani a távoktatást magyar nyelven, amint erre szükség lesz. Így már a múlt héten, szerdán elkezdtük a távoktatást a felsős tanulók számára, akik mindennap egy matematika- és egy magyarórát tudtak követni a Pannon TV adásán, illetve honlapján. Március 23-ától, hétfőtől pedig a Szerbia RTV és a Vajdasági RTV közvetítésével is megindultak az anyanyelvi órák az alsó osztályosoknak, velünk egyeztetve, az általunk javasolt osztálytanítók előadásában. Ez az oktatási minisztérium szervezésében indult. Olyan tanárokat sikerült megnyernünk, a képernyők elé csalnunk, akik nagyon-nagyon jók a szakterületükön, nagyon nagy szakértők, és most már elmondhatjuk, hogy kimagasló színvonalon végezték el ezt a munkát, és a gyerekekben valóban felébresztették az érdeklődést egy-egy tananyag iránt. Emellett a Pannon RTV-vel együttműködve megszólítottuk az alsós diákokat is, szintén március 23-ától. Az alsósok hetente öt matematikát, négy magyarórát és egy környezet- vagy természet és társadalom órát követhetnek majd, ahogyan azt a minisztérium előirányozta. A felsősök továbbra is figyelemmel kísérhetik a heti négy magyar- és négy matematikaórát, emellett beékeltük azokat a tantárgyakat, amelyek előfordulnak a kisérettségin, tehát a kémiát, fizikát, biológiát, történelmet, földrajzot. Ez óriási munka, és nagyon nagy hála, köszönet illeti azokat a tanárokat, akik vállalták, hogy ebben a projektumban a közösségünk mellé és a gyerekek szolgálatába állnak, valamint köszönettel tartozunk a szülőknek is, akik segítik gyermekeiket. Személyes megbeszéléseket folytattunk a szabadkai, a zentai és a magyarkanizsai általános iskolák igazgatóival, terveink között szerepel, hogy az adai, az óbecsei és a topolyai, illetve idővel más intézmények is bekapcsolódnak ebbe a folyamatba. Minden héten egy község vagy város fogja lefedni a távoktatási órákat. A jövő hét előadói a szabadkai általános iskolák osztálytanítói és tanárai lesznek. Őket ebben a felelősségteljes munkában majd a magyarkanizsai községben dolgozó pedagógusok váltják. Ezek az órák nagyon jó alapot adnak azoknak a pedagógusoknak is, akik odahaza a tévé képernyője előtt követik az előadásokat, hiszen kitöltik az órának a fő részét, és a tanárok erre tudnak építeni. Teljesen megtöltjük azt a műsorrácsot, amelyet a Pannon RTV a rendelkezésünkre bocsátott 8-tól 17 óráig. A középiskolások vonatkozásában azt tudom elmondani, hogy személyes megbeszéléseket folytattunk a középiskolák vezetőivel is. A gimnázium általános szakirányzatán levő tantervet vettük alapul, így a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika tantárgyakat fogjuk felvenni, a szakközépiskolák hároméves és négyéves szakirányzatain, valamint a gimnáziumban tanuló diákokat egyaránt érintve. Ezeket a videókat megosztjuk a Pannon RTV és az MNT honlapján is, ott tudják a fiatalok megnézni őket. Az ő számukra minden héten öt magyar- és öt matematikaóra készül. Óriási hála a középiskolai tanároknak is a közreműködésért, hiszen zökkenőmentesen, gyorsan össze tudtuk állítani a távoktatásban részt vevő pedagógusok névlistáját. A szaktantárgyak vonatkozásában a konzultációk azt mutatták, hogy az intézményvezetők már a szóban forgó hétvégén megpróbálták felállítani a cselekvési tervet, kialakították a csoportokat, melyekben folyik a munka, egy-egy szaktanár kisvideókat tölt fel, és azokat magyarázza, hozzá kép- és hanganyaggal. Ezen túlmenően az MNT honlapján, illetve oktatási portálján (oktatas.mnt.org.rs) megtalálhatóak olyan hasznos tananyagok, linkek, ismeretterjesztő anyagok, amelyeket az anyaországi Oktatási Hivatal biztosított számunkra. Ezt a listát eljuttattuk az oktatási intézmények vezetőinek is az MNT elnökének kísérőlevelével. Az MNT naponta többször konzultál az oktatási minisztériumban Vicsek Annamária államtitkár asszonnyal, valamint a tartományi oktatási titkársággal, Nyilas Mihály titkár úrral és munkatársaival annak érdekében, hogy ez a munka minél gördülékenyebb legyen. Vicsek Annamária koordinálja a teljes kisebbségi távoktatást, mindenben a segítségünkre van, minden kérdésünkre nagyon gyorsan választ ad, megoldást talál a felmerülő gondokra. Az oktatási titkárság pedig abban segít, hogy közösen határozzuk meg azokat a tanítási egységeket, tananyagokat, amelyeket az elkövetkező időszakban a pedagógusoknak követniük kell, illetve lefordítja azokat az utasításokat, amelyeket napi szinten az iskolaigazgatóságok, illetve a minisztérium adnak ki.

 

— Amikor megkeresett a Magyar Nemzeti Tanács képviselője, én úgy éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor a közösségért is kell tenni, nem mondhatunk nemet, akármilyen nehéz kihívás előtt is áll a pedagógus, amikor ilyen formában, online kell megvalósítani az oktatást, új módszertani kihívásokkal. A pedagógustársadalom is összezárt, nemcsak a mi iskolánkban, hanem általában is, jobban kommunikálunk egymással, tapasztalatot cserélünk, ki milyen oktatási portált használ, kinél milyen módszer vált be — meséli Kormányos Katona Gyöngyi, a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola magyartanárnője, aki az első héten a hatodikosoknak tartott távoktatást a Pannon TV adásában. — A tananyagot úgy kell átadnunk, hogy a gyerekek részéről egyáltalán nincsen interakció. Valójában mi a kamerának magyarázunk, az operatőrnek. Frontálisan oktatunk, nincs interakció, a feladatokat az előadó magának adja fel, és megoldja, mert nem érkezik visszajelzés a gyerekek részéről. Nincs begyakorlás és megerősítés. Ha tévedünk, nincs újraforgatás, ismétlés. Ha 15-20 perces az oktatóműsor, használják ki még a hátralevő időt a pici házi feladat megírására, ha más internetes portálokra, oktatóanyagra utalunk, azt is meg lehet nézni. A tv-műsorok bevezetők legyenek, melyekre a pedagógus kolléga tud építeni. Ennek az oktatási formának az a hátránya, hogy a gyerekek rá vannak kényszerülve az elgépiesedésre, nincsenek társas kapcsolataik, eddig is az volt a gond, hogy túl sok időt töltöttek a számítógép és az okostelefon társaságában, most pedig az igazi ingerek, emberi, társas, baráti kapcsolatok korlátok közé kerülnek. Biztos, hogy a nyolcadikosoknak van a legnehezebb dolguk, a kisérettségi miatt nagyon nagy a kihívás előttük. Köszönet jár az oktatási minisztériumnak, a tartományi oktatási titkárságnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Pannon Televízió munkatársainak, akik megfeszített tempóban dolgoznak.

Gordán Kolos, az iskola igazgatója elmondta, hogy a hozzájuk tartozó felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály-iskolával együtt összesen 405 tanulójuk van, 95 dolgozójuk, ebből 65 pedagógus.

— Mi most sokkal-sokkal többet dolgozunk, mint eddig! Szeretném kiemelni az egész országban dolgozó pedagógusok munkáját, merthogy hihetetlen, milyen lelkesedéssel és odaadással állnak hozzá a feladatokhoz. A nap 24 órájában kapcsolatban vagyunk egymással a már korábban létrehozott Messenger-csoportoknak köszönhetően. Büszke vagyok arra, hogy az első héten éppen nálunk kezdte meg a Pannon TV felvenni az órákat az MNT kezdeményezésére. Nálunk az új órarend szerint délelőtt a felsősök tanulnak, délután pedig az alsósok, merthogy ők szülői segítségre szorulnak, ezt is szem előtt tartottuk, így délután 4 óra után kezdenek. Állandó kapcsolatban vagyok dr. Námesztovszki Zsolttal, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánhelyettesével, akinek szakterülete az informatika az oktatásban, mindenkinek javaslom az ő blogoldalát (http://blog.namesztovszkizsolt.com/), ahol rengeteg segítséget kaphatunk az online oktatás megszervezéséhez, magyarázatot a lebonyolításához. A szülőknek is szeretnék köszönetet mondani, hiszen van most gondjuk-bajuk bőven, mégis segítenek gyermekeiknek, sőt egymásnak is, ha például valakinek nincs otthon megfelelő internetje vagy okostelefonja, táblagépe, számítógépe, kölcsönöznek, vagy nyomtatott formában eljuttatják a feladatokat. A gyerekeknek ez a rendkívüli helyzet azért jó, mert rengeteg kutatómunkát fognak végezni, tehát gyakorlati tudást kapnak, nagy tapasztalatot nyernek az internetfelhasználás terén. Az eredmény nem fog azonnal látszódni, viszont 4–5 év múlva rádöbbenhetünk majd, mennyire másként használja az internetet például egy mai harmadikos!

– A Google Osztályterem platformon kapjuk a tananyagot és a feladatokat, de a szerb és a magyar nyelvet Skype-on, élőben, konferenciahívás keretében tanuljuk — meséli Király Ella, az iskola hetedikes diákja. — Ez egy egészen fura helyzet, otthon, egyedül tanulni, megszoktam, hogy valaki mindig beszól, hangoskodik. Az osztályunk csinált Skype-on egy csoportot, így tartjuk egymással a kapcsolatot, így egy kicsit olyan, mintha az iskolában volnánk, az órákon. Van ennek azért előnye is, magam osztom be az időmet, nagy hátránya viszont, hogy itt ülünk a gép előtt, amit én nem szeretek. A különóráim is így folynak, merthogy hegedülök, illetve angolt tanulok. Szerintem mindenki nagyon fog örülni, amikor majd visszamegyünk az iskolába!

Forrás: Hét Nap, 2020. március 25.