Új könyvek az iskolakönyvtárban | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Új könyvek az iskolakönyvtárban

A Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően új kötetekkel gazdagodott a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola könyvtára.

Az ünnepélyes átadóra tegnap délelőtt került sor, amelyen az iskola igazgatója, tanárai és magyar diákjai is jelen voltak. A könyvcsomagot az MNT nevében Kisimre Szerda Anna, a Kulturális Bizottság tagja és Fazekas Róbert, a Kulturális Bizottság alelnöke nyújtotta át.

Veselin Martinović, a tanintézmény igazgatója elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy az MNT segíti az iskolát, hiszen a korábbi években informatikai felszerelést kaptak, illetve az új informatikai kabinet kialakítását is az MNT-nek köszönhetik. Kisimre Szerda Anna ismertette, hogy a könyvcsomagok a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően bővítik majd több vajdasági iskola könyvtárát. A program célja, hogy ily módon is erősítsék és fejlesszék a magyar identitást és annak megőrzését a közoktatásban. A Topolyára érkező négydoboznyi könyv értéke 100 000 dinár. Fazekas Róbert arra mutatott rá, hogy az MNT-nek kiemelt fontosságú stratégiája a magyar anyanyelvi oktatás a bölcsődétől egészen az egyetemig. Hozzátette, ennek érdekében alakítják a stratégiát, melyet programokra bontva valósítanak meg.

Forrás: Magyar Szó, 2019. május 24. 12.