Erdődi Edvina lett az MNT alelnöke | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Erdődi Edvina lett az MNT alelnöke

Megválasztották a Végrehajtó Bizottság tagjait, módosították a tanács ügyrendjét és alapszabályát is.

Ma tartotta meg második rendes ülését a nemrégiben megalakult Magyar Nemzeti Tanács, amelyen többek között az alelnök személyéről döntöttek a képviselők. Az elkövetkező négy évben Erdődi Edvina, a Magyar Összefogás képviselője, tölti majd be ezt a tisztséget. Az új alelnök a szavazást követően letette az esküt. Mint mondta, megtiszteltetésnek érzi a képviselőtársak bizalmát és azt, hogy a vajdasági magyar közösséget szolgálhatja.

Az ülésen 8 napirendi pont szerepelt.  A képviselők megvitatták a tanács ügyrendjét és alapszabályát. Az újabb szavazásra azért volt szükség, mert számos olyan változás történt, amelyet be kell iktatni a a szóban forgó dokumentumokba. Zsoldos Ferenc, a Magyar Mozgalom képviselője kiemelte, nem tartja megfelelőnek a Végrehajtó Bizottság-központúságot az intézményen belül, s hangsúlyozta, a túlzott központosítás nem megfelelő a működés szempontjából.

Lulić Emil, a Magyar Nemzeti Tanács jogásza válaszában rámutatott, hogy a döntések végrehajtásakor mindig figyelembe vették az állandó bizottságok javaslatait és ötleteit.

A képviselők az alapszabályt végül 27 igen szavazattal és 5 tartózkodással fogadták el.

Az ügyrend kapcsán elektronikus szavazásról, a módosító indítványok beadásának mikéntjéről volt szó az ülésen. Az ügyrendet 27 igen és 5 ellenszavazattal fogadták el.

A Végrehajtó Bizottság Tagjairól is döntöttek a képviselők. Az új tagok a következő négy évben De Negri Ibolya, Ternovácz István, Paskó Csaba és Losoncz Dávid lesznek, míg a Bizottság elnöki tisztségét Jerasz Anikó tölti majd be.

Forrás: Magyar Szó