Zentagunarason szállt a nóta | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Zentagunarason szállt a nóta

A népzenei találkozón avatták fel a balettszőnyeget a színházteremben

Bajsa, Tornyos, Pacsér, Csantavér és Kevi művelődési egyesületeinek részvételével, és a helyi Petro Kuzmjak ruszin Művelődési Egyesület közreműködésével második alkalommal szervezte meg a zentagunarasi Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület népzenei találkozóját a hétvégén.

A rendezvény első perceiben Nagy Bozsik Angéla a házigazda szervezet elnök asszonya köszönőlevelet nyújtott át Perpauer Attilának, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottsága elnökének, Mentus Líviának, Topolya község képviselőjének, és Fekecs Józsefnek, Zentagunaras tanácselnökének a találkozó megszervezésében nyújtott támogatásáért.

– Egy-egy ilyen jellegű rendezvény létrejöttét, vagy akár művelődési egyesületünk működését pályázati pénzekből tudjuk megszervezni. Ezeknek a sikeres pályázatoknak a megírásában nagy segítséget jelent számunkra a Savelin házaspár, Sípos Hajnalka és Vass Árpád közreműködése. Továbbá hálával tartozunk még a művelődési egyesületünk elnökségi tagjainak, mint ahogy egyesületünk teljes tagságnak, a táncos lábú gyerekeknek, illetve a szüleiknek az önzetlenségért, mert mint egy kis család, mindenben számíthatunk rájuk. A Petro Kuzmjak Ruszin Művelődési Egyesületet sem hagyhatom ki, akivel az együttműködésünk kiváló – mondta üdvözlő beszédében egyebek mellett Nagy Bozsik Angéla, a Gracza János Művelődési Egyesület elnök asszonya, akitől a fellépések után megtudtuk, hogy a szervezetnek körülbelül 100 tagja van, és igyekeznek több téren is megszólítani a falu lakosságát.

– Névadónk, Gracza a János, réges-régen iskolaigazgató volt Zentagunarason. Egyesületünk 1991-ben alakult meg, és a kezdetekben irodalommal és színjátszással foglalkoztunk. Szakcsoportjaink közül legrégebben a Gyöngyvirág asszonykórus tevékenykedik. Emellett két tánccsoporttal, és egy gyermek tamburazenekarral, illetve citerazenekarral működünk, de színjátszással is foglalkozunk. Múlt évben az első népzenei találkozó megszervezése alkalmával adtuk át rendeltetésének a felújított színháztermünket. A falunk ruszin közössége is nagyon lelkesen ápolja a hagyományait, és a felújított művelődési otthont közösen használjuk. A kultúrotthonban ők tevékenykednek, a színházteremben pedig mi próbálunk, de természetesen ezt mindenki rugalmasan kezeli. Valamennyi rendezvény megszervezésében, és a szereplések alkalmával is közösen állunk színpadra – nyilatkozta az elnök asszony, aki elmondta azt is, hogy az idei népzenei találkozó adott lehetőséget első alkalommal kipróbálni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyert úgynevezett balettszőnyeget, aminek köszönhetően sikerült lekötni a fellépőtéren keletkezett port.

Az idei találkozót ünnepélyesebbé tette még a színház előterében a helyi Csipkerózsa Kézimunka Csoport alkalmi kiállítása, illetve a teret a helyi Október 18. Általános Iskola diákjainak alkotásai is díszítették. A házigazdák tamburazenekara és a Gyöngyvirág asszonykórus fellépése után a közönség ruszin nyelvű dalokat hallhatott. Ezután fergeteges hangulatot varázsolt a csantavéri Mendikusz tamburazenekar, de nótáztak a bajsaiak, a pacsériak, és Kevi művelődési egyesülete is. A színpadi fellépések után pedig nagyszerű hangulatú zenés mulatság kezdődött a művelődési otthonban. A zentagunarasi népzenei találkozó létrejöttét a tartományi titkárság, az MNT, Topolya önkormányzata, és a zentagunarasi helyi közösség támogatta, illetve a helyi civil szervezetek és magánvállalkozók is hozzájárultak a megvalósításához.

Forrás: Magyar Szó