Kirándulnak a harmadikosok | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Skip to main content

facebookinstagram

You are here

Kirándulnak a harmadikosok

Vajdaság nevezetességeivel 1624 tanuló ismerkedik meg a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

A Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával harmadszor szervezett egynapos barangolást Vajdaságban. Az idei kirándulássorozat tegnap kezdődött és október 10-ig tart. A programban 71 iskola 1624 harmadikos tanulója és 142 kísérő osztálytanító vesz részt. Az első programokra tegnap került sor Szabadkán, Újvidéken és Nagybecskereken.

A délvidéki barangolás újvidéki kirándulásprogramja a Belgrád rakparton kezdődött. Utána a moholi Novak Radonić Általános Iskola, a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola és a kispiaci kihelyezett tagozatának diákjai kísérő osztálytanítóikkal meglátogatták a Vajdasági Múzeumot és a Péterváradi várat, majd a program folytatásában Újvidék belvárosának nevezetességeit tekintették meg.

A hét folyamán mindennap érkezik csoport Vajdaság különböző részeiből Újvidékre. Szeptember folyamán és október első hetében várhatóan összesen 364 harmadikos, 33 osztálytanító kíséretében látogat el szervezetten a tartomány székvárosába – hallottuk Jerasz Anikótól, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökétől, aki elmondta, a kirándulás elsődleges célja, hogy a harmadikosok megismerkedjenek Vajdaság gazdag történelmi múltjával, sokszínű kultúrájával, a természeti adottságokkal, az építészeti örökséggel, hiszen a harmadikosok már a környezetünk tantárgy keretében érintik ezeket a helyeket. Fontos, hogy személyesen is látványban gazdagodjanak, amikor egy-egy tanítási egységhez érve földolgozzák ezeket a helységeket az órákon.

Jerasz Anikó hangsúlyozta, hogy a kirándulás során minden helyszínen a gyerekeket magyar ajkú idegenvezetők kísérik, akik részletesen bemutatják az adott helyszínt, épületet, teret, várost, múzeumot.

Az Újvidékre érkező pajtásokat és pedagógusokat Olajos Anna, a Vajdasági Múzeum főrestaurátora várta be, aki vállalta az idegenvezetői szerepet.

– A Vajdasági Múzeumban a kétezer négyzetméteren kiállított régészeti, történelmi, néprajzi anyagból álló, állandó tárlatot mutatom be nekik, az őskortól a mamutcsontokon keresztül a régi szerszámokig. Mivel a harmadikosok még nem tanultak történelmet, elsősorban az iskola- és a sporttörténelemre összpontosítok. A nagy kerekű bicikli mindig nagyon tetszik a gyerekeknek. Az érdekli őket, hogyan lehetett ezt vezetni, hogy lehetett rá fölülni, milyen ügyesnek kellett lenni. A kisebb helységekből érkezett gyerekekhez legközelebb a néprajzi rész áll, ezért a hagyományőrzésre fektetem a hangsúlyt. Egy alkalommal elfelejtettem, hogy az alsós diákok még nem tanulnak időszámítást. A körben álló gyerekeknek a tárgyakról azt mondtam, tíz-húszezer évesek. Valaki, aki az első sorban figyelt, meglökte a szomszédját, mondván: „Mit beszél! Hogy lehetnek a tárgyak tízezer évesek, ha még csak 2018-ban járunk?”Amikor a régészeti kiállítórészben körülálltuk a tárlóban a kis kerámiaedényeket, megkérdeztem, mit gondolnak, mire szolgálnak ezek a pár centiméter nagyságú edények. Nagyon nehezen jönnek rá, hogy ezek gyerekjátékok. A lányok ugyanis valamikor is főzőcskéztek, a fiúk pedig golyóval játszottak, természetesen nem üveggolyóval. A gyerekek mindig nagyon aranyosak, szeretnek interaktívak lenni. A kiállítás kerámiaégető kemencéjéről nekem eszembe sem jutott volna, hogy az „ősember foteljának” tituláljam. Azóta ott megállunk, és szórakozunk, szavazunk, hogy vajon kemence vagy fotel. A „Mit sütöttek a kemencében?” alkérdésre az alsósok válasza: „Kenyeret sütöttek.” Csak miután a fotókra és a kísérőképekre irányítom a figyelmüket, akkor jönnek rá, hogy kerámiaégetőről van szó – magyarázta Olajos Anna.

Minden gyerek örült, amikor kézhez kapta a szervezők Útikalauz kiadványát azokkal a nevezetességekkel, ahová ellátogatnak. Bizonyára szép emlék lesz a számukra, amikor minden helyszínen az idegenvezetőktől kapni fognak egy kis pecsétet, amellyel azt bizonyítják, hogy ők minden állomáson voltak. Az Útikalauz végén található kis teszt kérdéseire válaszolva maguk is meggyőződhetnek arról, hogy a látottakról mit jegyeztek meg, s azt papírra is tudják majd vetni.

SZABADKA SZÉPSÉGEI

Szabadkára 66 tanuló érkezett az újvidéki József Attila és a Petőfi Sándor Általános Iskolából, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolából, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolából és annak dreai kihelyezett tagozatából.

A tanulók a Ferencesek templománál gyülekeztek, ezután megtekintették a kék szökőkutat, a Városházát, a Szabadkai Városi Múzeumot, a Zsinagógát, a Kosztolányi-szobrot és egyéb nevezetességeket, majd pedig ellátogattak Palicsra, a tópartra és az állatkertbe. A gyerekeket a kék szökőkútnál Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntötte, és élménydús kirándulást kívánt nekik. Ezután Petkovics Mártát az újdonságokról kérdeztük:

– Ebben az évben is újítottunk a programunkon. Újabb helyszínekkel, a bánsági Nagybecskerekkel és Araccsal bővültek az állomáshelyeink. A program célja, hogy már kisiskolás korban megismertessük a gyerekekkel az építészeti, néprajzi, történelmi örökségünket, amelyekről az iskolában csak hiányosan vagy egyáltalán nem tanulnak. A komplexitásra törekedtünk, hogy a kirándulás magában foglaljon természetföldrajzi, kulturális és történelmi témaköröket, de essen szó a néphagyományokról is. Szeretnénk egy szép, teljes képet nyújtani arról, ami Vajdaságot jellemzi. Köszönjük a kísérőpedagógusok közreműködését. A kirándulás a tanulók számára óriási élmény, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez az egyik legsikeresebb programunk. A kiránduláshoz Útikalauzt készítettünk, amelyet a gyerekek ajándékba kaptak. Ebben az utazást érintő nevezetességekről olvashatnak, természetesen a korosztályuknak megfelelő szinten, és illusztrációkat is tartalmaz. Miután hazaviszik, a szülők is láthatják, hogy merre jártak a gyermekeik.

 NYEREMÉNYJÁTÉK A KIRÁNDULÓKNAK

A tanítók figyelmét felhívtuk arra is, hogy a helyszínek körbejárásával nem fejeződik be a kirándulás, ugyanis az MNT nyereményjátékot hirdetett meg a kirándulók számára. A nyereményjáték magában foglal egyéni rajzpályázatot is, míg az osztályok leporelló készítésével vehetnek részt rajta. A főnyeremény egy tavaszi, újabb egynapos kirándulás a legjobb leporellót készítő osztály vagy iskola számára. A helyszínt tetszés szerint választják majd ki a tanulók. Számunkra fontos az, hogy a kirándulás utáni napokban, hetekben, a nyereményjátékra való készülés folyamán és az órákon is beszélgetnek majd a látottakról.

A kirándulást úgy terveztük meg, hogy reggel hét előtt ne induljanak el a gyerekek, és este hat órára érjenek haza, az idejüket pedig ne a buszban töltsék, hanem a látványosságokat megtekintve. A szórványtelepüléseken, ahol kombinált tagozatban tanulnak a gyerekek (például a harmadikosok az elsősökkel), természetesen az osztály másik felét is invitáltuk a kirándulásra, hiszen egész tanévben együtt vannak – hallottuk Petkovics Mártától.

Szabadkán tegnap gyönyörű, napsütéses idő volt. Kirándulásra tökéletes. A tanulók a helyszíneket Tóth Borisz és Kanyó Ervin idegenvezetőkkel járták körbe. A központban a gyerekek azt mondták, hogy nagyon szép a kék szökőkút, még nem láttak ilyen cifra és nagy városházát és nagyon várják a palicsi állatkerti sétát. Györe Klaudiától, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett dreai tagozatának tanítónőjétől megtudhattuk, hogy Dreáról négy tanuló érkezett, akik már nagyon várták a kirándulást, hiszen év közben csak ritkán nyílik alkalmuk a kiruccanásra.

Matarugin Elvira szenttamási tanítónő elmondása szerint ők is nagy örömmel jöttek a kirándulásra:

– A gyerekek legjobban játszani szeretnek, de mivel beszámolót is készítünk, ezért figyelniük is kell. Ezt majd elküldjük az MNT-nek és szurkolunk, hogy megnyerjük a tavaszi kirándulást – mondta a tanítónő.

ZENTAI DIÁKOK NAGYBECSKEREKEN

A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett tegnapi kirándulások egyik helyszíne az aracsi pusztatemplom és Nagybecskerek volt. 
A zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos kihelyezett tagozatára járó harmadikos diákok érkeztek a legnagyobb bánáti városba. Megtekintették a Nepomuki Szent János-székesegyházat, amely az idén ünnepeli fennállásának 150. évfordulóját, majd meglátogatták a Népmúzeumot és a Madách Színházat. A diákokat és az osztálytanítókat Hegyi Izabella idegenvezető kalauzolta Nagybecskereken. A vendégeket Vidrács Krisztina, a Magyar Nemzeti Tanács tagja köszöntötte. 
– A Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával immár harmadik éve szervezzük az egynapos barangolást a Délvidéken. Külön öröm számunkra, hogy az egyik színhely Nagybecskerek. Összesen 445 diák fog majd ennek a programnak a megvalósítása keretében idelátogatni, szeptember 10-e és október 10-e között. Nagyon jó, hogy a Bánságot megismerik a bácskai gyerekek is, meglátogatják azokat a nevezetességeket, amelyek fontosak a magyarság számára. A programba 71 vajdasági iskola került, melyeknek 1624 tanulója vesz részt az öt helyszínre szervezett kirándulásokon. Emellett készültünk Útikalauzzal is, amely nagyon fontos, hiszen sok hasznos információt tartalmaz a látottakról. Egy nyereményjáték is megtalálható benne. Aki ügyes, az egy újabb kirándulásra tehet szert, mondta Vidrács Krisztina.
Az eddig megszervezett kirándulásokról kapott visszajelzések mind a diákok és a pedagógusok, mind a szülők részéről kedvezőek. Ez azt mutatja: fontos, hogy a Vajdaságban élő diákok megismerjék a környezetük magyar vonatkozású nevezetességeit.

Forrás: Magyar Szó