Rendezvények, szentmise, mulatság | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Rendezvények, szentmise, mulatság

Temerinben megünnepelték az Illés-napi fogadalmat

Hagyományosan, a civil szervezetek összefogásával az idén is megünnepelték Temerinben az Illés-napot, amelyet a helyi magyarság 166 éves fogadalmi ünnepének tartanak. A több napos rendezvénysorozat keretében méltón tisztelegtek az ősök emléke előtt, jelezvén, hogy megtartják a rájuk örökített fogadalmat.

Szombaton délelőtt, a fogadalmi ünnep napján az ünnepi szentmisére sietett a közösség hívő népe. Az önkormányzat, a magyar pártok, a helyi civil szervezetek, egyesületek, a meghívott hazai és magyarországi testvéregyesületeikkel, a testvérvárosok önkormányzatainak képviselőivel a TSK segédpályájáról díszes és hosszú menet indult a 10 órai ünnepi szentmisére. A teljesen megtelt plébániatemplomban a hálaadó ünnepi szentmisét vendégpapok segédletével ft. Sáfrány Dávid újmisés lelkipásztor vezette. Szentbeszédében arról szólt, hogy mennyire megérintették a temerini Illés-nap történéseinek kezdetei, amikor a temeriniek évről évre azt tapasztalták, hogy a természet csapásai tönkreteszik mindazt, amiért dolgoztak. Amikor egyre kilátástalanabb lett a helyzetük, akkor Illés próféta napján – amikor a legnagyobb csapás érte őket – elhatározták, hogy az Istenhez fordulnak. Illés napját fogadalmi ünneppé teszik, amit úgy is megélhetünk, mintha szövetséget kötöttek volna Istennel – mondta az újmisés lelkipásztor.

A mise keretében az újmisés megáldotta az új kenyeret és a bort, amelyet Csernyák Bence, a nemzedék diákja és Sziveri Éva vitt az oltár elé. Mise után az önkormányzat, a VMSZ helyi szervezete és az I. helyi közösség megkoszorúzta Temeri Lőrincnek, a falu első ismert plébánosának a templom falánál levő emléktábláját.

Az ünneplőket jelenlétével megtisztelte Pásztor István a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Đuro Žiga polgármester, és több közéleti személyiség is, akik közszereplőkként, magánemberekként vagy hívőkként vettek részt az ünnepi menetben és a bemutatott szentmisén.

A kísérő rendezvények sorozatában voltak kiállítások, jazzkoncert, színházi előadás, kórushangverseny, lovagoltatás, bábelőadás, népzenei est, öregfiúk labdarúgó tornája, íjászbemutató és sok látványosság, szombaton este pedig hajnalig tartó mulatság.

Mindenképpen szólni kell a budapesti Grencsó Kollektíva jazzkoncertjéről, amelyet a tájház udvarában az igényesebb zenekedvelő közönségnek rendezett meg a TAKT egyesület, mivel mindig is volt, és van egy réteg a városban, amely szereti a jó zenét. Ezúttal ők is csemegézhettek.

Az együttes tagjai az elmúlt időszakban általában teljesen szabad, rögtönzött muzsikát művelnek, ám a temerini est annyiban különbözött a többitől, hogy az improvizált előadásmódban több Szabados György-kompozíció is elhangzott, amivel emléket állítottak a kiváló zongoraművésznek és zeneszerzőnek, aki most lenne 80 éves. A négytagú budapesti zenekart Grencsó István, a magyar avantgárd egyik kiemelkedő alakja alapította és vezeti. Az elhangzott műveket az együttes közös improvizatív, adott pillanathoz kötött előadásban hozta létre és szólaltatta meg. Az együttes tagjai: Grencsó István (fúvós hangszer), Pozsár Máté (zongora), Benkő Róbert (bőgő) és Miklós Szilveszter (dobok).

Még az est folyamán sor került a TAKT-oklevél átadására, amelyet hagyományosan az egyesület azon tagjai kaphatnak, akik tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak a temerini magyar közösség művészeti életének fenntartásához. Az idén az egyesület két alapító tagja, Kurcinák Ferenc és Nagy Imre részesült elismerésben.

Forrás: Magyar Szó, 2019. július 21. 1. 5.