Összetartozunk | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Összetartozunk

A Magyar Nemzeti Tanács – a Magyar Országgyűlés döntése alapján – 2011. szeptember 16-án a nemzeti összetartozás napját, június 4-ét a vajdasági magyarság jeles napjává nyilvánította. A trianoni békediktátum ugyanis a magyar történelem talán legnagyobb tragédiája volt, hiszen egy évszázad után is nekünk, külhoni magyaroknak nemcsak Trianon emlékével kell megküzdenünk, hanem a hétköznapok sok-sok olyan kisebb-nagyobb megpróbáltatásával, apró bosszúságával is, amelyek naponta körülvesznek bennünket, velünk élnek nemcsak a múltban, hanem a jelenben is. Nemcsak a múltban, hanem a lelkekben is. És mégis úgy gondoljuk, hogy száz év után a múltat – József Attilával szólva – be kell vallanunk: magyaroknak és nem magyaroknak egyaránt. Trianon ugyanis olyan történelmi tény, amely akár tetszik ez nekünk, akár nem, ma is alapvetően meghatározza gondolkodásunkat nemzeti múltunkról és jelenünkről. Meghatározza magyarságunkat, ami viszont nemcsak személyes döntés, elkötelezettség, hanem tartalom, tudás, ismeret; történelmi tapasztalat, hagyomány, megszokás, beidegződés, közös emlékezet – de legfőképp anyanyelvünk megőrzésének tanúságtétele. Ugyanakkor hitvallásunk is a magyarság összetartozása, a határokon átívelő kulturális örökség, a közös nyelv és nemzeti érzés egysége mellett. Az Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye ugyanis kimondja: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.”

E gondolatok jegyében ajánlom megtisztelő figyelmükbe Bicskei Zoltán magyarkanizsai filmrendező Hozzád sóhajtunk című filmetűdjét és az óbecsei Fokos zenekar A mi határunk című verses-zenés filmvallomását.

További figyelmükbe ajánlom:

Pótápi Árpád János alkalmi üzenete

Semjén Zsolt alkalmi üzenete

Hazám, hazám / Csík zenekar

Összetartoztunk! Összetartozunk!

„Megfogyva bár, de törve nem...”

Trianon 100 / Tóth Péter Lóránt

Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét / Cirkalom táncegyüttes

„Isten, áldd meg a magyart...”