A nemzet alapköve a múlt ápolása | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A nemzet alapköve a múlt ápolása

Törökbecsén Petőfi naplójának üzenetével „Oh, szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön” emlékeztek az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra a katolikus temetőben lévő Hungária szobornál, melyet 1904-ben a csatában elesett honvédek és nemzetőrök sírja fölé emeltettek.

A magyar himnusszal kezdődő megemlékezésen a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Egység Párt, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet, az Aracs 95 Polgárok Társulása, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a helyiek mellett a székesfehérvári Aranykéz Középiskola tanulói, pedagógusai is közösen tisztelegtek a forradalom áldozatainak emléke előtt.

— Bennünk a megoldás és általunk születik a jövő — hangzott el Ilia László, a VMSZ törökbecsei községi szervezete elnökének köszöntőbeszédében, melyet a Teleház szavalócsoportja ifjainak alkalmi versei is megerősítettek. Az 1848-as forradalom hőseinek nagy tettei mindmáig élnek. Fehér Attila, a helyi Rákóczi Ifjúsági szervezet tagja Petőfi Nemzeti dalának soraival üzent.

A Rákóczi Szövetség jóvoltából a székesfehérvári Aranykéz Középiskola diákjai, pedagógusai első alkalommal ünnepeltek együtt a bánáti település magyar közösségével, mely feledhetetlen, felemelő pillanatokkal gazdagította az anyaországból érkező vendégek lelkét.

— Az együtt történő megemlékezés hatalmas nyomot hagy a szívemben, mert látom, hogy egy nemzet vagyunk, összetartozunk, és ez a legfontosabb – mondta a székesfehérvári Petrik Petra.

— Feledhetetlen, felemelő élményekkel gazdagodtunk, nemzeterősítő üzenettel térünk haza — jegyezte meg Székely Krisztina, a székesfehérvári Aranykéz Középiskola igazgatója. — Itt a Délvidéken van egy maroknyi magyar közösség, aki ápolja a magyarságát, a nyelvét, a vallását, a hitét, a kultúráját. Erőteljesebben teszi a magyar közösség értékeinek kincsként való őrzését, mint ahogyan azt mi az anyaországban tesszük, hiszen az anyaországon kívül élő magyaroknak, különösen a szórványban élőknek, mindenért erőteljesebben kell harcolniuk.

— A szabadságharc emlékére a Vajdasági Magyar Szövetség minden évben a helyi civil szervezetekkel a Hungária szobornál ünnepel — nyilatkozta Báló Tibor, a VMSZ helyi szervezetének elnöke. Hozzátette, a szobor mindmáig töretlenül hirdeti a 48- as szabadságharc hőseinek áldozatkészségét.

— A törökbecsei Hungária szobor különleges jelentőséggel bír, elsődlegesen azért, mert a Kárpát- medencében egyedi, másodsorban pedig azért, mert a törökbecsei csata emlékére lett felállítva. Ez az a hely, ahol a helyi VMSZ, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület, a Rákóczi Szövetség minden évben egy kis kultúrműsorral emlékezik a szabadságharcra, buzdítva a törökbecsei magyarságot a helyi összefogásra.

A törökbecsei megemlékezés a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában szervezett alkalmi műsorral fejeződött be.

Forrás: Hét Nap