Microbitek, 3D nyomtatás | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Microbitek, 3D nyomtatás

Programozótábor Topolyán.

Ötödik alkalommal szervezte meg nyári táborát a topolyai Coder Club, melynek témája a programozás volt. Emellett számtalan informatikai tevékenységet is kipróbálhattak a táborozók.

Az első héten tizenkét programozópalánta vethette bele magát az informatika rejtelmeibe. A tábor népszerűségét az is bizonyítja, hogy ezen a héten a tábor résztvevői már dupla ennyien vannak – mondta Vörös Csaba informatikus, a Coder Club és a tábor vezetője, aki arról is beszámolt, hogy nagy népszerűségnek örvend az újonnan kapott 3D nyomtató is:

– A könyvtár sikeres pályázatának gyümölcse a 3D nyomtató, illetve a microbitek, ezeket nyílván mi tudjuk a legjobban kihasználni. Ezt az is bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés iránta, a táborozó fiúk és lányok különféle dolgokat készítenek a nyomtatóval. Már készítettek kulcstartókat, csészéket, csak a fantáziájuk szabhat határt a munkáknak – mondta a tábor vezetője.

A megkérdezett táborozók nagyon élvezték a foglalkozásokat, és jövőre is szívesen részt vennének a táborban. Dudás Iván Kishegyesről érkezett.

– A barátaim mondták, hogy van ez a tábor, így úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Én eddig nem jártam a Coder Clubba, de ezentúl járni fogok. Minden nagyon tetszik itt, de legjobban a microbit. Nagyon tetszik, hogy meg kell keresni a másik microbitet. Jövőre is nagyon szeretnék eljönni!

A topolyai Balázs Horváth Ábel viszont már egy éve a Coder Club tagja.

– Nekem nagyon tetszik az új 3D nyomtató, már nyomtattam is vele egy kulcstartót. A táborban nem ismerek mindenkit, de szereztem új barátokat. Jövőre is mindenféleképpen jövök.

– A topolyai barátaimtól hallottam a nyári informatikai táborról, nagyon jól hangzott az egész! Nagyon jól érzem magam a táborban. Legjobban a microbitek programozása, a 3D nyomtatóval való szkennelés és a nyomtatás tetszik – hallottuk a kishegyesi Nagy Mélykuti Csongortól.

A topolyai Ágoston Viktor már visszajáró táborozónak számít.

– Második vagy harmadik alkalommal veszek részt a Coder-táborban. Azért jöttem el idén is, mert nem lehet megunni! A 3D nyomtatóval egy kulcstartót nyomtattam. A legjobban a programozás tetszik, de új barátokat is szereztem.

A második Coder-hét új résztvevőkkel és új ötletekkel tegnap indult a könyvtárban. A tábort a Magyar Nemzeti Tanács és a Juhász Erzsébet Könyvtár támogatja.

Forrás: Magyar Szó, 2019. augusztus 6.14.