Megalakul a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány! | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Megalakul a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány!

Az akadémia várhatóan 15 hónap múlva kezdi meg munkáját Magyarkanizsán – Pásztor István, Hajnal Jenő és Fejsztámer Róbert közös sajtótájékoztatója Szabadkán

Már hosszú hónapok óta nyílt titok, hogy Magyarkanizsán birkózóakadémia létesül, amelyet a magyar kormány által biztosított forrásokból építenének meg.

A közelmúltban tudomást szereztünk róla, hogy az illetékes magyar szervek hivatalosan is rábólintottak az akadémia létrehozására, tegnap pedig felgyorsultak az események, mert Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere közös szabadkai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy megalakul a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány.

Pásztor István ismertette az alapítvánnyal és az akadémiával kapcsolatos legfontosabb részleteket:

– Az elmúlt hónapokban időről időre már beszéltünk a sport fontosságáról, s a nagyobb volumenű dolgokról nem azért tárgyaltunk, hogy csak beszéljük róla, hanem ennek jegyében szeretnénk belejenteni, hogy ma és holnap a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarkanizsa önkormányzata a birkózással foglalkozik, és döntést hoz arról, hogy létrehozzuk a Vajdasági Birkózóakadémiát, melynek székhelye Magyarkanizsa lesz, és alapítvány formában működik majd, amelynek három alapítója lesz, a Kozma István Magyar Nemzeti Birkózó Akadémia, az MNT és Magyarkanizsa önkormányzata, s a tervek szerint az alapítvány igazgatója Bálint Zoltán lesz.

Pásztor tovább részletezte a terveket:

– Ez az első lépés, amelynek azt kell eredményeznie, hogy nagyjából 15 hónap alatt az akadémia létesítményei Magyarkanizsán létre is jöjjenek. A létesítmények finanszírozása biztosított, ugyanis a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt rendeltetésszerűen a Kozma István akadémia részére jóváhagyott 937 millió forintot. Számításaink szerint ez a pénz elegendő arra, hogy a vajdasági akadémiát létrehozzuk. A magyar kormány rendelkezett arról is, hogy az akadémiánk folyamatos működtetéséhez éves szinten jóváhagyja a tervezett összegeket. Az akadémia összterülete 2720 négyzetméter lesz, maga a csarnok pedig 800 négyzetméteres, kísérő tartalmakkal és a 49 férőhelyes kollégiummal. Azt szeretnénk, hogy az akadémiának ne csak a magyarkanizsaiak legyenek a haszonélvezői, hanem olyan rendszert szeretnénk felépíteni, amelybe a kanizsaiakon kívül bevonnánk a zentaiakat, a felsőhegyieket, a szabadkaiakat, a moholiakat, a zomboriakat, a bácskertesieket és a nagybecskerekieket is. Ha máshol is van olyan szándék, hogy birkózással kezdenének foglalkozni, akkor ennek is megteremtődne az alapja és a feltétele. A rendszert úgy szeretnénk felépíteni, hogy az edzők is érdekeltek legyenek, egységesített edzésterv alapján folyjon a munka, a gyerekek pedig ösztöndíjat kapjanak. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy az ötlet kidolgozásában nemcsak a budapesti, hanem a belgrádi döntéshozókkal, a Szerbiai Birkózószövetséggel is folyamatos kapcsolatban voltunk, tehát az akadémián, a klubokban ne csak magyarok birkózzanak, hanem mindazok, akikkel itt együtt élünk.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta, a tanács eddig igazán a cserkészmozgalmat támogatta, de előtérbe kell helyezni a sportot, a délvidéki magyar sportot és a fiatalokkal való ilyen foglalkozást is:

– Ha az MNT utóbbi négyéves munkáját vesszük górcső alá, senki sem gondolhatja, hogy a sport, az iskolai és az iskolán kívül álló testnevelés távol áll a tanács munkájától, hiszen jelképesen is az embereket, a fiatalokat szeretnénk „mozgásba hozni”. A sportos életmód nemcsak azért fontos, mert életminőséget javít, és problémamegoldó képességeket fejleszt, hanem azért is, mert hozzájárul a közösségi és a családi kapcsolatok fejlesztéséhez, és mindenekelőtt növeli közösségünk erejét és állóképességét. Ezeket a szempontokat figyelembe véve, az MNT is alapító tag lesz, kinevezzük az alapító jogokat aláíró személyt, valamint az igazgatóbizottságba is jelölünk tagot. Remélem, hogy a mai nap folyamán a végzést és a záradékot is támogatni fogja a tanács, ezzel pedig lehetővé válik, hogy az alapító okiratot is aláírjuk, s elindulnak azok a folyamatok, melyek mindannyiunk számára nagyon fontosak.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere a következőket nyilatkozta:

– Magyarkanizsa önkormányzata számára egyrészt nagy megtiszteltetés, másrészt nagy kihívás egy ilyen akadémiának otthont adni. Szakmai szempontból hosszú, több évtizedes múltra tekint vissza a sportág és a birkózóklub községünk területén, így ebből a szempontból ez stratégiai mozzanat városunk számára, hiszen olyan infrastruktúráról, olyan objektumokról beszélünk, amelyek a sport- és rekreációs központunkban kapnak majd helyet, s részét képezik majd annak a sport-, oktatási és ifjúsági kínálatnak, amelyet hosszú távon az önkormányzat Magyarkanizsán kíván meghonosítani. Önkormányzatunk azonfelül, hogy alapítója e közös alapítványnak, a telket és a telek alatti és körüli infrastruktúrát is biztosítja, így közvetetten hatalmas szerepet vállal. Nagyon bízok benne, hogy a holnapi képviselő-testületi ülésünkön ez egy egyhangú politikai támogatásnak örvendő projektum lesz, hiszen ez mindenképpen hosszú távon határozza majd meg Magyarkanizsa sport- és ifjúsági életét.

Pásztor még az is hozzáfűzte, hogy ugyanilyen konstrukcióban gondolkodnak az úszás és a vízilabda tekintetében Zentán, a kézilabda kapcsán Adán, a jégkoronggal összefüggően Szabadkán, az evezéssel kapcsolatosan Palicson, s vannak elképzelések az asztalitenisz és más sportágak kapcsán is, ezek valamikor szeptemberben kerülnek majd papírra.

Forrás: Magyar Szó, 2019. július 31. 1. 14