Harmadszor lett megszervezve a magyar szórvány napja Vajdaságban.
Magyarország Országgyűlése 2015-ben november 15-ét, Bethlen Gábor (1580—1629) erdélyi fejedelem és magyar király születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A szórványmagyarság távol él a nagyobb magyar közösségektől, ezért jobban ki van szolgáltatva a többségi nemzetnek. A Magyar Nemzeti Tanács az emléknapot beemelte a vajdasági magyarság ünnep- és jeles napjai sorába. Szórványon az olyan helyben kisebbséggé vált, összefüggő területi kapcsolattal nem bíró kisebbséget értjük, amely idegen nyelvi környezetben és az asszimiláció következtében fokozatosan veszít tömbszerűségéből. Hozzávetőlegesen 2 millió magyar nemzetiségű él szórványban.
Harmadszor lett megszervezve a magyar szórvány napja Vajdaságban. A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idén Tiszakálmánfalván, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházában egy nappal korábban, november 14-én tartotta meg a központi ünnepséget.
— Ünnep helyett inkább emléknap a mai — nyilatkozta mgr. Hajnal Jenő. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette, hogy egyrészt a magyar múltra emlékezünk, másrészt mai aktualitását az adja, hogy száz évvel ezelőtt fejeződött be az I. világháború, és a délvidéki magyarság magára maradottságának, szórványosodásának a folyamata ekkor kezdődött el igazán.
— Ma itt, Tiszakálmánfalván arról emlékezünk meg, hogy mit is jelent szórványlétben élni, hogyan lehet ezeket a közösségeket erősíteni, hogyan lehet megőrizni magyarságukat ezekben a közösségekben. Mindenekelőtt anyanyelvről, hitről, kultúráról és a közös összefogásról kell beszélnünk. Én itt ma ezt az esélyt, lehetőséget látom, hiszen maga Tiszakálmánfalva harmincéves település volt, amikor kitört az I. világháború. Négy év után már olyan kisebbségi léthelyzetbe került ez a falu, hogy száz év után is fel tudja mutatni értékeit, meg tudja mutatni mindazt, ami fontos a magyarság számára, és hogyha egy szórványközösség ilyen módon tudja megőrizni hitét, kultúráját, erejét és anyanyelvét, akkor azt kell mondanom, hogy van esélye minden szórványközösségnek. A magyar szórvány napja szempontjából azt kívánhatja az ember, hogy sok száz évig még maradjanak meg szórványközösségeink ilyen erőben, ilyen hitben és ilyen bizakodásban.
Hajnal Jenő az ünnepi köszöntőjében Kányádi Sándor költő szavait is idézte: „Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Mi ebbe a nyelvbe csomagolva jöttünk több évezreden át, és érkeztünk meg ide. Elkezdtük fölvenni a hitet, hogy beilleszkedjünk ide Európába. Mi tehát egy nemzetnek a célja? Hogy az Isten által csak számára kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig továbbvigye, gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, mindannyiunk örömére és Isten nagyobb dicsőségére. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.”
— A magyar szórvány napja kapcsán arról is gondolkodunk, hogy miként élhetjük azt meg: ünnep a szórványközösségekért vagy a szórványközösségek ünnepe? Sokunk reménye szerint annak ünnepe, hogy a küldetés, a mindennapi cselekedet nem túlpartért kiált — attól ünnep tehát, hogy egész életutat, magyar életet tud kirajzolni — fogalmazta meg köszöntőjében Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke. Hozzátette: — Nem egyszerű a feladat. De mennyi minden áll együtt és eggyé?! Magyar Nemzeti Tanács, Szórványközpontok, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai, a nem megalkuvó, bánsági, bácskai, szerémségi tájból kinövő, szolgáló, hihetetlen munkabírású, bátor személyek és tanítók, óvoda-, iskola- és szórványkollégium-vezetők, lelkészek, egyházközségek, a szívből óhajtás és annak a bizonyossága, hogy ez nem maradéksors, hanem megkerülhetetlen állandóság. Annak bizonyossága, hogy milyen jelentős a Tiszakálmánfalván megtartott Sulisztár vetélkedő, az udvarnoki szavalóverseny, a törökbecsei Ricsaj, hogy húszéves a székelykevei Varrócska kézimunkacsoport. Annak bizonyossága, hogy Erdei Ernő újabb versei kötetbe rendeződnek, és hogy ennek megannyi olvasója és értője is lesz, annak bizonyossága, hogy Kisorosz magyar élete a tavalyi Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának kezdeményezésére, ötlete és elhivatottsága nyomán Márton-napi vigadalommal gazdagodott, és hogy a Szent Péter- és a Szent Pál-templom felszentelésének 85. évfordulóján miként ünnepelt együtt a település. Annak jövőt rajzoló bizonyossága, hogy Nagykikindán 122 év után ismét felavatták a millenniumi emlékművet; hogy Doroszló és Nyugat-Bácska gyermekszínjátszása megújul, megerősödik; hogy az elmúlt száz esztendőben nem múlt el úgy év, hogy legalább egy bemutatóval ne gazdagodott volna Kupuszina színjátszása; hogy Fejértelepen anyanyelvápoló órák indultak. Annak jövőt rajzoló bizonyossága, hogy ünneplőbe öltözünk! Annak bizonyossága és annak ünnepe, hogy a bácskai és a bánsági szántások, a szerémségi szőlőtőkék, a síkság, a domboldal és a közös folyóink felett képződő köd nem homályosít, mind inkább a belekapaszkodást, a ragaszkodást regéli. Van helyünk a világban, itt, a Kárpát-medencében, itt, a Délvidéken, kicsiny szülőfalunkban: van feladatunk, van kiért és van kivel.
Az egybegyűlteket a házigazdák nevében Milánovity Ottília, a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte. A rendezvényt és a vajdasági magyar szórványközösségeket Szöllősi Tibor helyi plébános áldotta meg. Az ünnepi műsort a dél-bácskai, a szerémségi, az észak- és a közép-bánsági szórvány- és szigetmagyarság közösségei adták. Gazdag hagyománykincsükről és magyarságukról tanúbizonyságot tettek Tiszakálmánfalva, Maradék, Piros, Torda népdalkörei, táncegyüttesei, népi énekes és táncos szólistái. A muzslyai Rontó Márta mesével, Sziveri Emese pedig verssel emelte az est színvonalát. Az ünnepségen a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jóvoltából megtekinthető volt az Aracs és az aracsi kő című kiállítás.
Tiszakálmánfalvát 1884-ben alapították, és Tisza Kálmán akkori miniszterelnökről kapta nevét. A falu a Budiszava nevet is viselte, majd többszöri sikertelen próbálkozás után az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács 2015 márciusában hozott határozatot a Budiszava helységnév Tiszakálmánfalvára való módosításáról. A dél-bácskai település mindössze harmincéves volt az I. világháború kitörésekor. Most, száz évvel az I. világháború lezárása után az Újvidéktől mindössze 18 kilométerre található, mintegy 4000 lakosú faluban 900-an vallják magukat magyarnak, és ők még ma is aktívan őrzik, ápolják hagyományaikat, kultúrájukat.
Forrás: Hét Nap