„Létezésünknek van értelme és küldetése” | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

„Létezésünknek van értelme és küldetése”

A vajdasági magyarság tegnap a bánáti Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál, gyászmisével és koszorúzással rótta le kegyeletét az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt.

A megemlékezés gyászmisével kezdődött a Szent Ágoston-templomban, melynek szentélye alatti kriptájában nyugszik Kiss Ernő. A gyászmisét msgr. Fiser János általános helynök celebrálta, paptestvéreivel. Kiss Ernőnek a templomkertben három éve felállított mellszobránál Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott megemlékező beszédet.

 

– Október hatodikának, és ezzel párhuzamosan az 1848/49-es magyar forradalomnak és szabadságharcnak mára vonatkozóan több üzenete is van. Egyrészt a nemzeti összetartozásé, másrészt a nemzeti egységé, harmadrészt pedig a közös élményé. Az a közös élmény, ami összekovácsolta, összetartotta a nemzetet egy meglehetősen nehéz periódusban. Ezt a szabadságharcot gyakorlatilag az jellemezte, hogy a semmiből kellett egy önálló magyar hadsereget, önálló magyar honvédséget megteremteni. És ez megint csak egy nagyon komoly összekovácsoló, összetartó erőt jelentett a nemzetnek. Ugyanilyen közös élményt jelentett, immáron negatív értelemben, a megtorlás, amely pont az ellenkezőjét érte el, mint amit kívántak volna. Hiszen nem megtörte, hanem megerősítette a magyarságot, és hozzájárult ahhoz, hogy 1867-ben létrejöhessen a kiegyezés, ezt követően pedig egy olyan dinamikus fejlődés kezdődjön meg Magyarországon, nagyjából fél évszázadon keresztül, ami példa nélküli a magyar történelemben – mondta Pintér Attila nagykövet.

Október hatodika mélyen belevésődött a délvidéki magyarság tudatába, hiszen az aradi vértanúk csaknem a fele ehhez a vidékhez kötődött.

– „Pusztulunk, veszünk…” – írja a költő kétségbeesetten a szabadságharc leverése és a példátlanul kegyetlen leszámolás utáni évben. De vajon a költő végső elkeseredése ellenére a megtorló hatalom mégis, milyen veszélyt láthatott épp ebben a versben, amiért börtönbe zárta? Mert talán épp ebben rejlik megmaradásunk titka, hogy oly sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen. Talán épp abban rejlik titkunk, hogy a költő valójában akkor is vigasztal, biztat bennünket, amikor azt írja: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!” Miért lehetséges ez? Azért, mert egyenesen, megalkuvás és szemérmeskedés nélkül szól hozzánk. Mindenki értette, és mindenki tudta akkor is, ma is, hogy mi lehet erre egy nép válasza. A nemzet összefogása és közös cselekvése. Ennek a csüggedésnek a hangjait mi is szinte naponta halljuk, és sokszor felülkerekedik bennünk is az elkeseredés, az örök reményvesztettség érzése, „hogy pusztulunk, veszünk”. De hogy még mindig itt vagyunk, és hogy még mindig ennyien vagyunk, talán leginkább annak köszönhető, minden megpróbáltatásunk ellenére is, hogy – hála Istennek! – nagyon sokan vagyunk még épp azok, akik úgy érzik, hogy létezésüknek itt a déli végeken még mindig van értelme és küldetése. Mert van, ami felemeli az ég felé szívünket, megvigasztal bennünket, ami éltetni tudja az embereket. Múltunk és örökségünk, lelkiségünk és szellemiségünk. A költő jóslatával szemben, mely szerint „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…”, nekünk még mindig van, napjainkban is, egy egyesítő és egységesítő eszménk, megvan nemzeti önbecsülésünk. Szerencsénkre nem sodródtunk olyan távol a kereszténységtől sem, hogy hitünk – ha olykor meg-meginog is – elveszett volna számunkra örökre – mondta beszédében Hajnal Jenő.

Mint elhangzott, a megemlékezésnek külön jelentősége és üzenete van a vajdasági magyarság számára.

– Mit jelent a mi szabadságunk? Valójában ragaszkodás önazonosságunkhoz, magyarságunkhoz. Hogy a gyerekeink magyarul járjanak iskolába, magyar oktatásban részesüljenek, hogy megőrizzük a magyar művelődési egyesületeinket. Mi is ismerjük a történelmet, adjuk át ezeket az ismereteket a fiatalabbaknak is, ne feledkezzünk meg a hőseinkről – mondta többek között Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.

A megemlékezésen képviseltette magát a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is, amely a múlt század kilencvenes éveinek elején újraindította ezeket az identitásmegőrző megemlékezéseket.

– Október hatodika számunkra azt bizonyítja, hogy mindig van remény és mindig érdemes harcolni, kiállni az igazságért, kiállni önmagunkért. Megharcolni, még akkor is, hogyha a legdrágábbat kell adnunk, a saját életünket. És akkor sem szabad elveszíteni a reményt, amikor már úgy tűnik, hogy mindaz a harc, ami mögöttünk van, talán értelmetlen volt – mondta Csonka Áron, a VMDK elnöke.

A megemlékezés végén az anyaország, a politikai pártok, önkormányzatok és civil szervezetek képviselői elhelyezték a kegyelet virágait Kiss Ernő szobránál, megkoszorúzták a szentély alatti sírját. Magyarország nevében Pintér Attila és Csallóközy Eszter szabadkai főkonzul koszorúzott.

Forrás: Magyar Szó, 2019. október 7., 1. 4.