Könyvcsomag a Zentai Gimnáziumnak | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Könyvcsomag a Zentai Gimnáziumnak

Kétszázezer dinár értékű könyvcsomaggal bővült az iskolakönyvtár kínálata.

A magyar identitást erősítő és fejlesztő közoktatási programok keretében könyvcsomagban részesült a Zentai Gimnázium is.

A program a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével valósult meg. A könyvcsomagot Verebes Krnács Erika és Perpauer Attila, az MNT tagjai csütörtökön adták át az intézménynek.

Az eseményen Ujházi Éva, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Perpauer Attila beszélt arról, hogy az MNT stratégiai jelentőségűnek tartja a magyar nyelven tanuló diákok segítését. Hozzátette, hogy a gimnázium könyvtára kétszázezer dinár értékű könyvcsomagban részesült, azzal a szándékkal, hogy érdekes, használható kötetekkel lássák el a tanulókat.

Verebes Krnács Erika saját, könyvekhez és olvasáshoz kapcsolódó élményeiről beszélt a jelen lévő diákságnak, és arra biztatta őket, hogy újra vegyék elő régi olvasmányaikat, hiszen a könyvek nemcsak tanítanak, hanem bármikor új élményeket is adhatnak.

Az iskolakönyvtár tulajdonába került új kötetek között nemcsak kötelező házi olvasmányok, szótárak, feladatgyűjtemények szerepelnek, hanem ismeretterjesztő kiadványok, valamint szépirodalmi és klasszikus kötetek is megtalálhatók.

Rusák Áron és Kiss Eszter másodikos tanulók, és mindketten szeretnek olvasni. Áron sportoló, ezért a sporttal kapcsolatos könyveket olvassa legszívesebben. Ezért akadt meg a szeme Esterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című, címlapján futballistát ábrázoló kötetén, amelyet minél előbb szeretne kivenni a könyvtárból. Eszter a szórakoztató, nevettető könyveket szereti. Úgy látja, az új könyvek között is talál majd kedvére valót, bár szerinte ezeknek a köteteknek elsősorban a tanulás során tudja majd hasznát venni.

Forrás: Magyar Szó, 2019. május 24. 11.