Könyvbemutató a szabadkai Magyar Főkonzulátuson | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Könyvbemutató a szabadkai Magyar Főkonzulátuson

 

Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című 26 kötetes monográfiáját mutatták be a szabadkai Magyar Főkonzulátuson.

A magyar kormány azzal a céllal adta ki újra ezt a sorozatot, hogy megismertesse a magyar lakossággal a vármegyék történeti és kulturális hagyományait.

A könyv elősegíti a nemzet- és az összetartozás-tudat erősítését. Ezekből a kötetekből pedig többet tudhatunk meg egyebek között az egykori déli vármegyékről és városokról - mondta Babity János, szabadkai magyar főkonzul: „120 példányban kerül a 26 kötet, tehát a teljes sorozatok átadásra, és végül elküldésre a kiemelt oktatási, kulturális intézményekbe, tehetségkutató gimnáziumokba, levéltárakba, ezáltal a nagyközönség számára is széles körben elérhető lesz.”

A első sorozatot Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vette át: „A monográfiáról azt hiszem, hogy az idő megmutatta, hogy túlélt minden nehéz időszakot. A millennium emlékévben jelent meg az első kötete, és 2014-ben jelent meg a teljes sorozat.”

A kötet szerzője, Borovszky Samu vajdasági származású, Karavukován született. Nemcsak büszkék lehetünk erre, hanem tovább kell adnunk az ilyen és ehhez hasonló örökséget a jövő nemzedékének - szögezte le Hajnal Jenő.

Forrás: Pannon RTV