Klímanócska Nagykikindán járt | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Klímanócska Nagykikindán járt

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával hét vajdasági községből mintegy húsz óvodai dolgozó ismerhette meg a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának Klimanócska programját, amelynek központi témája az óvodákban folyó klímatudatos nevelés volt. A képzés során az óvónők a nagykikindai Dragoljub Udovički óvodában gyermekekkel történő foglalkozásokon keresztül ismerkedtek meg a többszörösen is díjnyertes programmal, majd pedig az úgyszintén helybéli Továbbképző Központban beszélték meg a tapasztalataikat.

A rendezvényen Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte a helybeli, magyarcsernyei, nagybecskereki, a begaszentgyörgyi, a temerini, az óbecsei és törökbecsei óvónőket. Jerasz Anikó lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a programot a 2019 a külhoni magyar gyermekek éve keretében mutatták be tartományunkban is, kihangsúlyozta, hogy a magyar nyelv és hagyományaink megőrzése és ápolása mellett nagyon fontos, hogy az óvodás gyermekek klímatudatos nevelésben is részesüljenek. Ehhez a képzésen résztvevő óvodapedagógusok olyan ismereteket szereztek, amelyeket a későbbiekben be tudnak építeni a gyermekekkel történő foglalkozásokba. Az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta azt is, hogy a Vajdasági Pedagógiai Intézet által akkreditált továbbképzésről van szó, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az MNT különös gondot fordít az óvodapedagógusok, a tanítók, illetve a szaktanárok továbbképzésére, és ezeket a továbbképzéseket minden esetben a pedagógusok, jelen esetben az óvodapedagógusok anyanyelvén valósítja meg.

– Ez nagyon jó lehetőség arra, hogy e továbbképzések résztvevői egymás között is tapasztalatot cseréljenek, hogy megismerkedjenek egymással, és hogy új ismeretekre tegyenek szert, amelyeket a későbbiek során maguk is alkalmazhatnak a munkájuk során – jegyezte meg az MNT tisztségviselője.

No de mi is valójában a klímanócska?

A komplex programcsomagot Bozókiné Szabó Ildikó, a hódmezővásárhelyi Szabadság Téri Óvoda szakmai vezetője, az országos Klímareferens Hálózat oktatási, szemléletformálási tagozat vezetője dolgozta ki, s jelenleg is fejleszti, hogy minél korszerűbb legyen, s a kor igényeinek, a klímatudatos magatartásnak megfelelő szempontokat tartalmazzon. Az elmúlt egy évtizedben számos nemzetközi díjat is elnyert Klímanócska programot mintegy öt európai országban is bemutatták – emelte ki Bozókiné Szabó Ildikó, és elmondta, hogy ez azért volt jó, mert azt mutatja, hogy mindenütt van rá igény, s a gyerekek és a pedagógusok a nyelvi nehézségek ellenére is egyaránt nagy szeretettel fogadták ezeket a képzéseket.

– Az a célunk, hogy olyan felnőtteké váljanak a gyerekek, akik szeretik a környezetüket, képesek klímatudatos módon élni, illetve hogy rajtuk keresztül a családokat és a pedagógusokat is megszólítjuk, hogy mindannyian, egymással karöltve cselekedjenek a környezetünk megőrzéséért – jegyezte meg a program kidolgozója, aki ezért köznevelési érdeméremben részesült, ezenkívül a program két Ózon ezüstdíjat is kapott, és számos helyre hívják meg, hogy népszerűsítse a projektumot. A bemutatófoglalkozáson egyébként a szelektív hulladékgyűjtés problematikáját dolgozta fel, és a beszélgetőtársunk által írt meséket, feladatlapokat dolgozták fel az óvónők a legkisebbekkel, s olyan mesefigurákat is használtak, amelyek segíthettek az ismeretek elmélyítésében, rögzítésében.

– Ez a képzés lehetőséget ad arra, hogy szélesebb körben tudjuk a környezet védelmét a hétköznapjainkban alkalmazni, és a gyermekeket az aktivitásokon keresztül bevonni, és tudatosítani bennük a szelektív hulladékgyűjtés lényegességét – nyilatkozta a nagykikindai összejövetel kapcsán Kara Béda Gabriella óbecsei óvónő, aki elmondta azt is, hogy óvodájukban már voltak erre próbálkozások, de a továbbképzésen szerzett tapasztalatai segítségével még alaposabban foglalkozhatnak majd a témával.

Az összejövetelen jelen volt dr. Forgó Gábor, a magyarországi Dipol Csoport egyik vezetője, aki elmondta, hogy cégcsoportjuk öt éve foglalkozik környezettudatos neveléssel, szemléletformálási programok megszervezésével, illetve lebonyolításával, most pedig a Klímanócska projektet valósítják meg a külhoni óvodákban, aminek keretében 100 iskoláskor előtti intézmény vesz részt az egynapos bemutatásán, amelynek célja a Magyarországon több mint tíz éve kidolgozott program ismertetése.

Forrás: Magyar Szó, 2019. november 26. 8.