Kishegyes újratelepítésének 250. évfordulóját ünnepli | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Kishegyes újratelepítésének 250. évfordulóját ünnepli

Leleplezték az I. világháborúban elesett kishegyesi áldozatok emléktábláját. Az ünnepi műsor keretében átadták a falu elismeréseit is.

Hajnal Jenő, az Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Juhász Bálint, a VMSZ elnökségi tagja leleplezték az I. világháborúban elesett kishegyesi áldozatok emléktábláját, az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából. Brasnyó Ferenc esperes plébános felszentelte a táblát, majd a jelenlevők közösen imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért és megkoszorúzták a csaknem kétszáz nevet felsoroló emléktáblát. Most már méltóképp emlékezhetünk meg a hősökről - jelentette ki Hajnal Jenő, az MNT elnöke. „Nem elegendő csak a béke után vágyni, tenni kell, hogy az az ingó világ, amelyet békének nevezünk az tartós legyen. A háború veszélyét mindig szem előtt kell tartanunk, s ami a legfontosabb, hogy a jólétben, a biztonságban ne feledkezzünk meg arról a félelemről, amely tanulságul szolgált 100 évvel ezelőtt is az embereknek és tanulságul kell szolgáljon ma itt Európában is, hogy ahhoz, hogy megmaradjunk, itt maradjunk és jövő nemzedékeket tudjunk nevelni, ehhez nem csak béke kell, hanem ezért a békéért tenni is kell.”


A Művelődési otthon előterében Békésszentandrás régen és ma című fotókiállítás nyílt az 50 éves testvértelepülési kapcsolatfelvétel tiszteletére, ugyanis 250 éve Békésszentandrásról 81 család népesítette be Kishegyest. Sándor István, elnök, VMSZ kishegyesi helyi szervezet: „250 évvel ezelőtt 81 békésszentandrási család telepedett le itt, Kishegyes pusztán és az ő örökösei vagyunk tulajdonképpen. A héten zajló többnapos falunapi rendezvénysorozatnak az volt a célja, hogy visszaemlékezzünk az ősök hagyatékára, a kezdetekre, mint a kapcsolatfelvétel, mint pedig a 250 évvel ezelőtti események kapcsán. De emellett megemlékezünk az első világháború lezárásának 100. évfordulójáról is.”

           
Pásztor István, a VMSZ elnöke ünnepi beszédében köszöntötte a kishegyesieket a jeles évfordulón. Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere települése zászlaját ajándékozta Kishegyesnek, majd egész estét betöltő műsorral ünnepeltek. Linka B. Gabriella, elnök, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kishegyes: „A falunapi műsort úgy állítottuk össze, hogy ez nem a művelődési egyesület kizárólagos műsora. Intézmények mutatkoznak be, iskola, óvoda, a művelődési egyesület, valamint vendéget is hívtunk Békésszentandrásról, hiszen onnan települtünk ide.”

Az esten átadták a falu elismeréseit is. Pecze József lett a falu díszpolgára, posztumusz pedig Sipos Béla kapta meg a díjat. Kishegyes posztumusz tiszteletbeli polgárává avatták Sinka Józsefet, Békésszentandrás egykori polgármesterét. Köszönőlevelet kapott a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, valamint Világos Adriana és Gvozdenovity Katarina sportolók. Az ünnepi műsorban felléptek a helybeliek és a Békésszentandrásiak.

Forrás: Pannon RTV