Hajnal Jenő: Kapcsolatot építettünk a nemzeti tanácsok között | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Hajnal Jenő: Kapcsolatot építettünk a nemzeti tanácsok között

A Bolgár Nemzeti Tanács elnöke vette át Hajnal Jenőtől, a Magyar Nemzeti Tanács elnökétől a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének vezetői tisztségét.

Hajnal 2017 nyara óta vezette a testületet és ez idő alatt a nemzeti közösségek közötti kapcsolatok kiépítésére, és minden hatalmi szinten a közös fellépésre fektette a hangsúlyt a kisebbségi érdekek közös érdekképviseletének céljából.

Hajnal Jenő, a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének leköszönő elnöke úgy fogalmazott, 2017 júniusában bosnyák elődjétől azzal a céllal vette át a megbízatást, hogy együttműködést és kapcsolatot építsenek a nemzeti tanácsok között. Az elmúlt években együttes munkájuk a közös érdekek képviselete felé irányult a helyi, a tartományi és a köztársasági politikai színtéren levő szereplőkkel, a minden nemzeti közösséget érintő gondok feltárása és megoldása érdekében, különös tekintettel nemzeti tanácsokra vonatkozó törvény módosítása és a kisebbségi akcióterv kidolgozása kapcsán: „Nekünk magyaroknak ez azért fontos, mert mi ezt úgy éljük meg, hogy mi az anyaország felé fordulással a Kárpát-medencei magyarság egységes, stratégiai kulturális tervezésében kell közösen létre hozni azt az értéket, amelyet mi fontosnak tartunk, amelynek az anyanyelv, a nemzeti kulturális örökség, a hit és minden olyan sajátossága a meghatározója, amely olyanná tesz bennünket, amilyenné egy nemzetet tehet.”

Borisz Sztojkov, a Bolgár Nemzeti Tanács elnöke látja el az elkövetkező évben a koordinációs testület elnöki teendőit. Kiemelte, hogy példaértékű az MNT működése, valódi intézmény módjára gyakorolja az érdekképviseletet: „A koordinációs testület mai ülésén senki sem nyert, mivel mindannyian nyertünk. Remélem az elkövetkező időszakban együtt tudunk dolgozni a polgárok érdekében, Szerbia polgárai érdekében, minden nemzeti közösség tagjainak érdekében. Megígérhetem, hogy igyekezni és dolgozni fogunk.”

A Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testülete szoros együttműködésben dolgozik a szerb kormánnyal és az illetékes minisztériumokkal. A testületet az Emberi és Kisebbségi Jogi Iroda hozta létre. Suzana Paunović igazgató elmondta, a testület nyolc éves sikeres munkája bizonyította annak létjogosultságát abból a célból, hogy a közös érdekek képviselete közös nevező mentén valósuljon meg a nemzeti közösségek számára.

Forrás: Pannon RTV