A falunapra felújították a kultúrotthont Magyarittabén | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

A falunapra felújították a kultúrotthont Magyarittabén

A bánáti Magyarittabén átadták rendeltetésének a felújított művelődési otthont. Ezzel megkezdődött a XIII. Falunapi műsor, amely vasárnapig tart.

A tábori egészségházban ellenőrizhették a helyiek a vérnyomásukat és a vércukor-szintet, önkéntes véradás volt, majd pedig a felújított kultúrotthon ünnepélyes megnyitásával kezdődött a Falunapi műsor Magyarittabén. Hevesi Tibor, néptáncos, Magyarittabé: „Nagyon örülünk, hogy felújították a kultúrotthonunkat. Mint látjuk, nagyon szépen néz ki kívül is, belül is. Erre már szükség is volt, mert például a színházteremben már a vakolat is jött le a falról, belül beázott. Nem volt épp egészséges ott már táncolni. És nagyon örülünk neki, hogy erre sorra került.”

néptáncolók

Felújították a villany- és vízhálózatot, padlóburkolatot, mennyezetet, a tetőszerkezetet, új székeket és felszerelést kapott a színházterem. Kerekes József, tanácselnök, Magyarittabé HK: „Sikerült ötven év után felújítani ezt a kultúrotthont. Amely reméljük, hogy meg fog telni kultúrműsorokkal. A faluban hat egyesület működik, abból két kultúregyesület. És minden rendezvényük itt van. Itt van az Ittabei Téli Találkozó is, ami már 36 éve van megszervezve.”

Begaszentgyörgy község és a szerb Gazdasági Minisztérium támogatta a 21 millió dináros munkálatot. Mitar Vučurević, elnök, Begaszentgyörgy község: „Hátravan, hogy a többi helyi közösségben – elsősorban azokban, ahol valóban használják is a kultúrotthonokat és aktív művelődési egyesületeik és más egyesületeik vannak - felújítani a művelődési házakat. Ezeknek az a feladata, hogy ezekben az időkben, amikor visszaszorulóban van az élet a kis közösségekben, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy az emberek kulturális élete fennmaradjon.”

Hajnal Jenő

A Magyar Nemzeti Tanács is további támogatást nyújt majd a bánáti szórványtelepüléseknek. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Úgy gondolom, hogy ennek a kultúrotthonnak nagyon-nagyon fontos szerepe kell, hogy legyen. Hiszen eddig is az volt, most pedig korszerűen, a 21. század elvárásainak felújítva, azt hiszem, hogy éppen a fiataloknak ad olyan új lehetőséget, alkalmat, amely ma már nélkülözhetetlen ahhoz, hogy otthon érezzék magukat, hogy valamilyen módon úgy érezzék, hogy érdemes itthon maradni.”

Szombaton a református templomban ünnepi istentisztelet tartanak, utána leleplezik Mester Péter emléktábláját. A délutáni órákban pedig művelődési és sportműsor, valamint főzőverseny lesz.

Forrás: Pannon RTV