Emléktáblát avattak vasárnap este Óbecsén | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Emléktáblát avattak vasárnap este Óbecsén

Tegnap este óta ismét emléktábla emlékeztet arra, hogy Damjanich János honvéd vezérőrnagy, az aradi vértanúk egyike 1848-ban több mint négy hónapot tartózkodott Óbecsén.

Az avatóünnepségre a tábornok születésének napján került sor a helyi Than Emlékházban. Az évtizedeken át a Városi Múzeum raktárában porosodó emléktábla eredetileg azon a Than Emlékház szomszédságában álló, 1980-ban lebontott házon állt, amelyben Damjanich lakott. A tábla kihelyezését 1903-ban az óbecsei Magyar Népkör kezdeményezte. Kiss Igor  a Községi tanács tagja: „Március 15-én avatták fel. Az írásos emlékekből kiderül, hogy évekig emlékeztek is ott. Aztán a Népkör megszűnésével a megemlékezések is elmaradoztak.”

Damjanich több mint négy hónapig tartózkodott Óbecsén, ahol a 3. zászlóalj kiképzése volt a feladata. Surányi Roland, történész: „Itt estek át a tűzkeresztségen, részt vettek Szenttamás 1. és 2. ostromában. Damjanich leveleiből tudjuk, amit feleségének írt, hogy katonái hősiesen helytálltak, és nem vesztett el egyetlen egy katonát sem.”
A tábornoknak szentelt emléktábla kihelyezését a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „Itt Óbecsén mutatta meg, hogy mennyire fontos, hogy egy olyan hadsereget hozzon létre, megerősítve az itteni önkénteseket, amely, ha Világos nem következik be,képes lett volna még csodákat tenni.”

Damjanich Jánost sorstársaival együtt Aradon végezték ki 1849. október 6-án.

Forrás: Pannon RTV