Az összefogás erejéből született | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

Az összefogás erejéből született

Felavatták a Zentai Gimnázium új épületszárnyát.

A Zentai Gimnázium épületén végrehajtott 120 millió forintos bővítés ékes példája a felemelkedés érdekében történő közös munkálkodásnak – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára tegnap Zentán a gimnázium új épületszárnyának felavatása alkalmából szervezett ünnepségen. A patinás épület új szárnya Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával épült fel. Az átadási ünnepségen jelen volt dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Kubik Zoltán, Magyarország belgrádi nagykövetségének tanácsosa, Sarlai Péter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, dr. Grezsa István magyar miniszteri biztos, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Snežana Oluški Vlašić, a Nagybecskereki Iskolaigazgatóság vezetője, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Győri István, Zenta község alpolgármestere és Perpauer Attila, Zenta község művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja is.

Az épület dísztermében megtartott alkalmi ünnepségen elsőként Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatója üdvözölte a jelenlévőket. Köszöntőjében rövid áttekintést adott az épület történetéről, majd a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, valamint az Egészségügyi Középiskola munkaközössége nevében is megköszönte a támogatást, amelynek révén 500 négyzetméterrel bővült a létesítmény alapterülete.
– Hat új tanteremmel, új tanári és mozgássérültmosdókkal, mozgássérült-feljáróval, egy teakonyhával, valamint egy tágas és világos ebédlővel bővültünk. Az új tantermek szaktanteremként szolgálnak, megszüntetve az évtizedes égető helyhiányt. Ennek köszönhetően most már van hol a pótórákat, az érettségi felkészítőket, az emelt szintű oktatást, illetve a versenyekre való felkészítést is megtartani. A Zentai Gimnáziumban évtizedek óta először sikerült úgy megszervezni az oktatást, hogy az osztályközösségeknek van saját tantermük, bázisuk is – fogalmazott az igazgatónő.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közösség példamutató egységére hívta fel a figyelmet, és úgy fogalmazott, hogy az összefogás és az akarat ereje mutatkozik meg a Zentai Gimnázium épületének kibővítésében.
– Akarni valamit önmagában nem elegendő, a megvalósításhoz együttműködésre van szükség. A közösség példamutató egységének köszönhetően ma a vajdasági magyarságnak szilárd érdekképviselete van minden szinten, és a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a magyar–szerb kapcsolatok egyedülálló példájává váltak a jószomszédi együttműködésnek, a történelmi megbékélésnek. Ma is csupán akarat és összefogás kérdése, hogy közösségeinket meg tudjuk-e tartani, képesek vagyunk-e nagy tetteket véghezvinni. A legfontosabb ma is a gyerekek, a fiatalok jövője, a szülőföldön való boldogulás, az újrakezdés, az újrakezdés támogatása, az élet elkezdésének támogatása. Ezek a célok lebegtek a szemünk előtt, amikor felszerelt informatikai szaktantermet, labort hoztunk létre, és ma is, amikor átadjuk az új épületszárnyat, ahol három intézmény diákjai tanulhatnak. Szeretnénk köszönetet mondani a szerb kormánynak is, hogy támogatta az épület felújítását, és hozzájárult annak új eszközökkel való ellátásához is. Ez a beruházás ékes példája annak, hogy miként tudunk térségeink felemelkedése érdekében közösen munkálkodni. A magyar kormány továbbra is kész arra, hogy minden támogatást megadjon a külhoni magyar gyerekeknek, fiataloknak ahhoz, hogy lakóhelyükön részesüljenek minőségi tudásban, hogy közösségük hasznos tagjává válhassanak. Idén, a külhoni magyar gyerekek évében is azon dolgozunk, hogy minden korosztály számára jobb és élhetőbb körülményeket teremtsünk minden magyar régióban. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban itt, a Vajdaságban 6 óvodai szórványközpontot alakítunk ki, 17 óvodát újítunk fel, és csaknem 70 új játszóteret hozunk létre, és ezeknek a fejlesztéseknek egy jelentős része már el is készült – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere arról beszélt, hogy a gimnázium épülete nemcsak egy épület, hiszen aki iskolát létesít, az nemcsak a jelenre, hanem elsősorban a jövőre gondol, és ennek a befektetésnek a hasznát a mostani diákok mellett az eljövendő generációk is élvezik majd.
– A Zentai Gimnázium fennállásának 143 éve alatt rendszerek, törvények, rendeletek változtak, de az iskola szilárdan és biztos pontként magasodott itt, a város központjában, mert a fő feladatát soha nem tévesztette szem elől: az itt dolgozók neveltek, hitet és tudást adtak, és mindenekelőtt azoknak a javát tartották szem előtt, akik ennek a közösségnek a jövőjét jelentik. Az épületben működő mindhárom középiskola tanárai rendkívül magas színvonalú oktató-nevelő munkával törekszenek arra, hogy jól felkészült, művelt, a közösségért tenni akaró fiatalokat képezzenek. Olyan ifjúságot, amelynek van jövőképe, nemzeti és történelmi azonosságtudata, és nem adja fel a hitét, a hagyományait és az anyanyelvét – hangsúlyozta a polgármester, aki elmondta azt is, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten igyekszik fejleszteni, javítani az oktatási intézmények felszereltségét, korszerűsíteni az épületeket, de ehhez a törekvéshez időnként kevésnek bizonyul a saját ereje, és ilyenkor jól jön a támogatás és a segítség, amit ezúttal is hálásan köszönnek.
Az ünnepi beszédek után a középiskolák diákjai alkalmi összeállítással kedveskedtek a jelenlévőknek, majd Potápi Árpád János és Pásztor István átvágták az épületszárny felavatását szimbolizáló szalagot, és ezzel hivatalosan is átadták rendeltetésének a hozzáépített részt. 

Forrás: Magyar Szó, 2019. április 4. 1. 13.