73 általános iskolában lesz magyar elsős | Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapja Ugrás a tartalomra

facebookinstagram

Jelenlegi hely

73 általános iskolában lesz magyar elsős

Mintegy 1360 magyar diák kezdheti meg idén a tanulmányait, de ez a szám szeptember végén véglegesül - mondta el Szubjektív című műsorunkban Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.

Ugyanakkor mind az MNT, mind pedig maguk az intézmények különféle módon igyekeznek segíteni a szülőknek és a gyerekeknek is a sikeres iskolakezdésben.

Iskolatáskák, tanszercsomagok, ösztöndíjak, mesekönyvek - csak néhány olyan dolog, amivel az iskolakezdést igyekszik megkönnyíteni a szülők számára az MNT. Az iskolákban pedig például nyílt napokat tartanak még a tanév kezdete előtt, hogy a gyerekek ne érkezzenek szeptember elején ismeretlen környezetbe. Emellett az elsősök még nem kapnak osztályzatot, csak írásos értékelések vannak - mondta Bognár Beáta, a szabadkai Majsai Úti Általános iskola igazgatója Szubjektív című műsorunk felvételén: „Nem minden tanuló válik iskolaéretté szeptember elsejére, van, aki csak egy évvel később válik iskolaéretté, és én azt gondolom, hogy azzal, hogy első osztályban nem stresszeljük a gyereket kettessel vagy hármassal, ezzel az önbizalmát is növeljük, és lehet, hogy pont mire elérkezik a második osztály, addigra már fizikailag is, pszichikailag is, mentálisan is éretté válik, és ugyanolyan esélyekkel indul, mint a többi társa.”

A Rákóczi Szövetség jóvoltából a nebulók már megkapták a Mátyás királyról szóló mesekönyvet, valamint az iskolatáskákat is kiosztották azoknak a gyermekeknek, akik magyar nyelvű iskola-előkészítő tagozatra jártak. Ezekbe kerül majd az MNT beiskolázási csomagja, egy megközelítőleg 5000 dinár értékű tanszercsomag, amelyet augusztus utolsó és szeptember első napjaiban minden elsős kisgyermek meg fog kapni.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Azt gondolom, hogy tényleg mindent tartalmaz, amire az elsősöknek szükségük van, ezen túlmenően pedig ebben az évben is a kis elsősök, akik magyar nyelven kezdik meg tanulmányaikat, meg fogják kapni a 10 ezer forint értékű ösztöndíjat Rákóczi Szövetségtől, az ösztöndíjak kézbesítésére valamikor október végén, november elején fog sor kerülni.”

Emellett továbbra is működik majd az MNT iskolabuszprogramja. Tavaly 250 gyereket utaztattak 12 önkormányzat területén, de amennyiben igény mutatkozik rá, bővíteni is tudják a programot - mondta Jerasz Anikó.

Az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke arra is kitért, hogy az első és az ötödik osztály számára szinte minden tankönyv kész, a másodikosok és hatodikosok tekintetében két könyv esetében van csúszás, de azok is hamarosan elkészülnek.

Forrás: Pannon RTV